Index Vakbarát Hírportál

Törökország kilépett az isztambuli egyezményből, több ezren tüntettek

2021. július 1., csütörtök 22:31

Ezrek tüntettek több török nagyvárosban csütörtökön az ellen, hogy Törökország kilépett a nők elleni és családon belüli erőszak megelőzését célzó, az Európa Tanács égisze alatt elfogadott isztambuli egyezményből. Isztambulban, Izmirben, Ankarában és más helyszíneken is utcára vonultak az emberek, a tiltakozásokra erőteljes rendőri jelenlét mellett került sor – írja az MTI. Recep Tayyip Erdogan török elnök egy márciusi rendeletben döntött arról, hogy országa kilép az egyezményből. A dekrétum július 1-jén lépett életbe.

A török kormány azzal indokolta a lépést, hogy az egyezményt egyesek a homoszexualitás elfogadtatására akarták felhasználni. A török igazságszolgáltatás elutasította az elnöki dekrétum ellen beadott panaszt.

Az Egyesült Államok „mélységesen kiábrándítónak” nevezte Törökország kilépését az egyezményből. Ned Price amerikai külügyi szóvivő szerint a döntés visszalépést jelent a nők elleni erőszak felszámolását célzó nemzetközi erőfeszítésekben. Recep Tayyip Erdogan ezzel szemben azt kifogásolta, hogy bizonyos körök visszalépésként állítják be az egyezmény felmondását.

A nőkkel szembeni erőszak elleni harcunk nem az Isztambuli Egyezménnyel kezdődött, és nem is ér véget a konvencióból való kilépéssel

 – hangsúlyozta a török elnök. Hozzátette, Törökországnak már van egy hatékony törvénye az erőszak ellen, amely nem tesz különbséget vallás, nem vagy rassz szerint az emberek között.

Ahogy a világ sok más országában, Törökországban is súlyos társadalmi probléma a nők elleni erőszak. Jogvédő szervezetek szerint 2020-ban legalább 300 nő halt meg családon belüli erőszak következtében. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) úgy tudja, hogy a török nők 38 százalékát érte már erőszak partnere részéről, miközben az európai országokban átlagosan a nők 25 százaléka számolt be erről.

Az isztambuli egyezményt elutasítja az Orbán-kormány, illetve a Fidesz–KDNP is, mégpedig arra hivatkozva, hogy a dokumentum elő akarja írni a társadalmi nemek definícióját és ezzel együtt „a romboló genderszemlélet” bevezetését, valamint rá akarja erőltetni az országokra menedékjog nemi alapon történő biztosítását. Emiatt a KDNP 2020 májusában politikai nyilatkozatot nyújtott be az Országgyűlésben   az isztambuli egyezmény   ratifikálásának  és kötelező hatályának   az elutasításáról, amelyet a parlament meg is szavazott.

Rovatok