Index Vakbarát Hírportál

Toxikus a hangulat a politikus körül, tönkremennek az alkalmazottak

2021. július 3., szombat 12:01 | aznap frissítve

Nemrég a Politico írt cikket arról, hogy feszült a hangulat Kamala Harris amerikai alelnök irodájában. Most a CNN-nek nyilatkozó források is megerősítették ezt, a Fehér Ház pedig tűzoltásba kezdett.

A Politico cikkében azt írták, hogy az alelnök körül „mérgező környezet” alakult ki, ez pedig már abban a „kaotikus helyzetben” is megmutatkozott, ami az alelnök nemrég, a mexikói határ közelében tett látogatásánál volt látható. 

A híresztelések szerint sokaknak Harris kabinetfőnökével, Tina Flournoy-val van konfliktusuk, aki semmiért nem vállal felelősséget, rendszeresen a beosztottak okolja a hibákért, miközben az ötleteiket rendre lehurrogja. 

Nem egészséges ez a környezet, az alkalmazottak gyakran úgy érzik, hogy rosszul bánnak velük és semmibe veszik őket

– mondta a Politiconak nyilatkozó anonim forrás. 

Többen már el is hagyták az alelnöki hivatalt, köztük olyan emberek is, akik már évek óta dolgoztak ott, ráadásul a pletykák szerint mások is elkezdtek új munkahely után nézni. Alighanem ez is hozzájárult ahhoz, hogy a CNN szerint a Fehér Ház – az alelnöki hivatalról szóló híresztelésekről értesülve – nemrég tűzoltásba kezdett.

Sabrina Singh, Harris titkárnője mindössze annyit mondott a történtekkel kapcsolatban a CNN-nek, hogy az alelnök teljes mértékben a munkájával van elfoglalva. 

Kihívásokkal teli, nehéz munkát végez és egy remek, támogató csapat veszi őt körül. Ettől eltekintve nem tudok többet mondani ezekről a jelentésekről

– ezt viszont már Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője nyilatkozta. 

Ron Klain, Joe BIden kabinetfőnöke annyival tudta le az értesüléseket, hogy az alelnök „eredményei magukért beszélnek”, és hogy mindenki, aki az ő környezetében dolgozhat, tudhatja azt, hogy milyen nagy mértékben is segíti Joe Biden munkáját. 

Egyedül Anita Dunn, a Fehér Ház főtanácsadója volt az, aki elismerte, hogy valóban vannak problémák az alelnöki hivatalban. Ő azt mondta ugyan, hogy amit a Politico leírt, az „még csak meg sem közelítette a valóságot”, de azt bevallotta, hogy sokan tényleg sértődöttek lehetnek Harris alárendeltjei közül, különösen a határnál tett legutóbbi látogatás után.

A felsoroltakon kívül a Fehér Ház más alkalmazottjai is rendre túlzónak vagy hamisnak nevezték az alelnöki hivatalról megjelent értesüléseket. Az egészpályás letámadással alighanem azt szeretnék megelőzni, hogy rossz hírét keltsék az alelnöknek és hivatalának.

A híresztelések kiszivárgása viszont a jelek szerint annyi pozitív előrelépést azért eredményezett, hogy egy, a Fehér Házban dolgozó forrás szerint elkezdtek dolgozni azon is, hogy feloldják az alelnöki hivatalban kialakult feszültséget.

Rovatok