Index Vakbarát Hírportál

Ha nem jön változás, milliók halhatnak meg

2021. július 3., szombat 06:42 | aznap frissítve

Négyszázezer embert fenyeget éhhalál az észak-etiópiai Tigré tartományban dacára az egyoldalúan kihirdetett tűzszünetnek – közölte Rames Radzsaszingam, a Humanitárius Ügyek Koordinálásáért Felelős ENSZ-hivatal (OCHA) ügyvivő igazgatója a világszervezet Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülésén pénteken New Yorkban.

Becslések szerint több mint 400 ezer ember lépte át az éhínség küszöbét, míg további 1,8 millióan közel járnak ehhez

– fogalmazott Radzsaszingam.

Az OCHA ügyvivő igazgatója szerint továbbra is kétmillió menekültet tartanak nyilván az ország forrongó északi részében. Hozzátette, hogy 5,2 millió ember szorul humanitárius segélyre a régióban, többségében nők és gyerekek.

A Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) nyolc hónapnyi harcokat követően a héten visszafoglalta Tigré tartomány székhelyét, Mekelét. Az etióp kormány egyoldalú tűzszünetet hirdetett, amelyet a TPLF „viccnek” nevezett. Beszámolók szerint egyes helyszíneken folytatódnak az összecsapások, miközben a felekre egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a nemzetközi közösség részéről, hogy hagyjanak fel a harcokkal.

A segélyszállítmányok célbajuttatását nagyban hátráltatja a biztonsági helyzet, a nehézkes bürokrácia, illetve a térségben megszakadt áram-, internet- és telefonszolgáltatás. Nemrég a Tekeze folyón át vezető – humanitárius szempontból fontos – híd is megsemmisült Tigrében.

Az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP) egyébként pénteken közölte, hogy újrakezdte a segélyszállítmányok bejuttatását a konfliktus sújtotta észak-etiópiai régióba.

Rovatok