Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: Magyarország segíti Ukrajnát, de a magyar kisebbség jogait tiszteletben kell tartani

2021. július 7., szerda 11:33

Magyarország a jövőben is segíteni fogja Ukrajnát, ám kiemelten fontosnak tartja azt is, hogy a kijevi vezetés tartsa tiszteletben a magyar kisebbség jogait – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Vilniusban szerdán.

Magyarország érdeke egy erős Ukrajna, ám nagyon fontos, hogy az ukrán kormány biztosítsa a területén élő magyar kisebbség számára a korábban élvezett jogokat, beleértve az anyanyelv használatát is – fejtette ki a miniszter a litván fővárosban. Úgy fogalmazott: 

Nem kérünk semmilyen különlegeset, nem kérünk semmilyen rendkívülit, nem kérünk semmi olyasmit, ami nem lenne teljes mértékben elfogadott az Európai Unióban, szerényen csak arra kérjük az ukrán kormányt, hogy adja vissza azokat a jogokat a magyaroknak, amelyekkel korábban rendelkeztek, mielőtt törvénymódosításra került volna sor a kisebbségi jogokat illetően az ukrán parlamentben.

A koronavírus-járványra kitérve, a külgazdasági és külügyminiszter elmondta, Budapest folytatja az oltási kampányt a kárpátaljai régióban, tekintet nélkül a nemzetiségi hovatartozásra, továbbá száz lélegeztetőgépet adtak át mostanáig az ukrán kórházaknak, s további tízet terveznek.

Továbbá Magyarország a pandémiát követően ismét üdülési lehetőséget biztosít olyan ukrán gyermekek számára, akiknek szülei érintettek az ország keleti felében zajló harcokban – közölte.

Rovatok