Éghetnek a vonalak a tálib vezetők irodáiban, az iszlamista csoport ugyanis elképesztő diplomáciai dömpinget folytat. Irán, Törökország, Oroszország és Kína is tárt karokkal fogadja a hivatalos kabuli kormány hatalmát fenyegető szélsőségeseket, ami vitathatatlan jele annak: elindult a verseny az amerikai csapatkivonással hátrahagyott hatalmi űr betöltésére.
Közép-Ázsia már a kezdetekkor a geopolitikai gondolkodás középpontjába került. A korai 20. században felfutott, érték helyett a nemzetállami érdekek mentén vezérelt megközelítés elsők között szögezte le: aki az eurázsiai kontinens közepén biztosítja állásait, az egész világ felett kiterjesztheti befolyását. A tételt az angolszász geopolitikai iskola alapítójához, Halford John Mackinderhez szokás kötni, aki „kulcsövezetnek”, később „magterületnek” nevezte el a térséget. De hasonlóan vélekedtek kortársai is, majd a térség jelentősége a hidegháború során és a 21. században tovább erősödött.
Alátámasztja a klasszikus nézetet, hogy Afganisztánban mindig történik valami. Jelenleg az Egyesült Államok vonja ki onnan csapatait, Washington most a kelet-ázsiai térségben, illetve a Csendes-óceánban látja a világ kulcsövezetét. Hiába változnak azonban az erőviszonyok, Közép-Ázsia geopolitikai jelentősége nem szűnik meg.
Az Egyesült Államok kivonulásával fontos térségben alakul ki hatalmi vákuum, Afganisztán történetében ezért megint izgalmas időszak köszönt be.
Kína és Pakisztán, valamint Oroszország, Törökország, Irán, India is versenyben vannak. A helyzetet bonyolítja, hogy Ashraf Ghani afgán elnök egyébként is gyengélkedő kormánya az amerikai csapatok távozásával tovább veszít majd súlyából, ezért a hatalmi vákuum betöltésében vetélkedők a talibán kapcsolatokra összpontosítanak.
Az egykoron fegyveres erőkkel visszaszorított iszlamisták már Afganisztán területének 85 százalékán megjelentek, ráadásul sikeresnek ígérkező diplomáciájuknak hála az országhatárokon kívül is egyre aktívabbak.
A The Hindu hírportál június végén írta meg, hogy az indiai kormány képviselői Dohában tartottak titkos találkozót tálib illetékesekkel. Az iszlamisták erősödését jelzi ez, Újdelhi ugyanis – az Egyesült Államok hű szövetségeseként – évek óta semmilyen kapcsolatot nem ápolt a társasággal. A The Hindu napokban megjelent podcastjében elhangzottak szerint a tárgyalás két témakörben zajlott: egyrészt azt célozta, hogy India a jövőben ne tagadja a tálibok politikai jelentőségét Afganisztánban, amiért cserébe Újdelhi a muszlim országban működő indiai érdekeltségek biztonságát kéri.
Teheránban kevéssé finnyásak. Irán a héten szervezett sikeres találkozót az afgán kormány és a talibán képviselői számára, az eseményt Mohamed Dzsavád Zaríf vezette. A tárgyalásokat követően az afgán kormány és az iszlamisták közös nyilatkozatot fogadtak el, amiben a békés vitarendezés mellett foglaltak állást – az eredményt ugyanakkor némileg beárnyékolta, hogy miközben a megbeszélések zajlottak, a tálibok és a kormánycsapatok az iráni határhoz közel eső afgán településen harcoltak egymással.
Indiához hasonlóan Teherán igyekezetét is elsősorban biztonsági szempontok vezérlik.
Míg azonban India az afganisztáni érdekeltségei miatt aggódik, Irán leginkább a bevándorlóktól fél. Az 1992-es afgán polgárháború idején több millió ember indult el a perzsa államba, Mohamed Dzsavád Zaríf ezért már az amerikai csapatok kivonásakor leszögezte: az egyébként örvendetes döntést nem követheti Afganisztán összeomlása.
Keményebb elképzelések vezérlik Törökországot. Míg ugyanis valamennyi, Afganisztánban állomásozó NATO-tagállam követi az Egyesült Államok lépését, Törökország jelezte: csapatait nem vonja ki. A Nikkei Asia elemzésében megjegyzi, Törökország hiába nem határos Afganisztánnal, fontos lehetőséget lát a muzulmán államban kialakuló hatalmi vákuumban.
Az Egyesült Államok hátrahagyott helyőrségeként tűnhet fel, amivel akár Washingtonban is jó pontot szerezhet, erről egyébként Joe Biden amerikai elnök és Recep Tayyip Erdoğan török államfő júniusi találkozóján már folytak tárgyalások.
A török kontingens feladata a stratégiailag abszolút döntő kabuli repülőtér védelme lenne. Ezen a ponton egyébként az afganisztáni történéseknek magyar szála is van. Júniusi sajtóértesülések szerint Orbán Viktor miniszterelnök felajánlotta Erdoğannak, hogy a repülőtér védelmében támogatnák a török csapatok munkáját.
Törökország nemcsak katonai, de politikai fronton is évek óta keresi az állásokat Afganisztánban. Hasonlóan Teheránhoz, korábban Ankara is közvetített az afgán kormány és a tálibok között, a török kormány időben elkezdte kiépíteni kapcsolatait az iszlamistákkal. Kapcsolati tőkéjét azonban katonai kontingensével gyorsan elégetheti. Erdoğan döntésének bejelentését követően a tálibok jelezték, semmilyen NATO-katonát nem látnak szívesen az országban.
Nagyon aggódunk a fejlemények miatt
– ezt már Szergej Lavrov orosz külügyminiszter mondta az amerikai csapatkivonásokkal kapcsolatban. Ahogyan az erről szóló sajtóbeszámolók megjegyzik, az egykoron az Egyesült Államok expanzív külpolitikáját elítélő Kreml részéről furcsán hat az aggodalom, a kijelentés mögött azonban felsejlik Moszkva stratégiai elképzelése. Oroszország már jóval az amerikai csapatkivonásokat megelőzően, 2019-ben párbeszédet kezdeményezett az afgán felekkel és a szomszédos országokkal, most pedig a „trojkát” Kínával, Pakisztánnal és a kivonuló Egyesült Államokkal bővítené ki. Az ambiciózus elképzelés mellett Moszkva is keresi a feltörekvő tálibok kegyeit, a héten az orosz fővárosban is megfordultak az iszlamisták illetékesei.
A delegáció az Afganisztánba beszivárgó Iszlám Államban meglévő fenyegetésre hívta fel a figyelmet.
A terrorszervezet nemcsak a tálibok legitimációját segíti, de valós veszélyforrás is Oroszországra nézve. Ahogyan azt Vinay Kaura, a washingtoni Middle East Institute munkatársa is hangsúlyozza, az Iszlám Állam Afganisztánon keresztül beszivároghat Oroszországba is. Ezzel összefüggésben Moszkva a hivatalos Ghani-kormánnyal is tárgyal, s katonai fronton is jelen van Afganisztánban. A biztonsági erők kabuli kiképzésén túl szorosabb együttműködésről is tárgyalások zajlanak, ezek az orosz fegyverrendszerek jövőbeni beszerzésére is kiterjednek.
Lavrov is részt vesz a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) jövő héten esedékes külügyminiszteri tanácsán. Vang Ji külügyminiszter személyében pedig képviselteti magát az afgán átmenet kulcsszereplője, Kína is. Az SCO-t éppen húsz éve hozták létre, az amerikai csapatkivonás történelmi lehetőséggel kecsegtet a kulturálisan eltérő, ám a kelet-nyugat konfliktus kiéleződésével érdekazonos ázsiai országok együttműködésében. Erről írt Andrey Kortunov orosz politológus a Global Times kínai hírportálon, és ugyanezt hangsúlyozta Vang Ven-bin, a kínai külügyminisztéirum szóvivője is. A szervezet keretein belül már létrehoztak egy Afganisztán-munkacsoportot, amely – a kínai diplomata elmondása szerint – az „amerikai csapatkivonásokat követő éra” megtervezésének ad hátteret.
A The Wall Street Journal a napokban írt a talibán és Kína tárgyalásairól, merthogy az iszlamisták már Pekingben is megfordultak. A kapcsolat azért különösen érdekes, mert a Kína nyugati területén élő ujgur kisebbség szakadár szervezetei Afganisztánból is kaptak támogatást. Éppen a tálibokkal, illetve az egykoron az al-Kaidával együttműködő terrorszervezetekre hivatkozva zárta tömegével átnevelőtáborokba Peking az ujgurokat, a The Wall Street Journal cikke szerint azonban már mindkét fél eltemetné a múltat.
Törődünk az elnyomott muszlimokkal, éljenek akár Palesztinában, Mianmarban vagy Kínában. Ahogyan törődünk a világban élő, nem iszlám hívő elnyomottakkal is. De Kína belügyeibe egészen biztosan nem fogunk beavatkozni
– reagált a felek között lappangó konfliktusra a tálibok egyik képviselője. Peking pedig évek óta pragmatikusan közelít Afganisztánhoz, nem véletlenül vonta be az Övezet és út kezdeményezés (BRI) néven ismert eurázsiai integrációt vizionáló terveibe. Két évvel ezelőtt abban is megállapodott Kína és Afganisztán, hogy csatlakoznak a pakisztáni és a kínai gazdaságot összesimító, közös gazdasági övezethez.
Az amerikai csapatkivonásokkal újabb lendületet kapott a pénzügyi együttműködés mélyítése. egy júniusban tartott külügyminiszteri megbeszélésen Vang Ji számos energetikai, útinfrastruktúrai beruházást ajánlott fel afgán kollégájának.
Pakisztánnak szintén fontos szerepe lesz a közép-ázsiai béke megtartásában. Iszlamábád és Peking együttműködését az Egyesült Államok és Nagy-Britannia „különleges kapcsolatához” hasonlítják, ami Afganisztán ügyében nagy segítség Kína számára. A Nikkei Asia elemzése szerint Pakisztánnak egyrészt a tálibokkal ápolt történelmi kapcsolat révén (hadseregük az afgán iszlamisták felfegyverzését és kiképzését is támogatja) a térség biztonságának garantálásában van szerepe, de Iszlamábád a BRI-programok ügyében is lobbizik a mindenkori kabuli kormánynál. Ez a kettőség tűnik fel Moeed Yusuf nemzetbiztonsági tanácsadó kijelentésében, aki úgy fogalmazott: Pakisztán pozícióját a geostratégiai érdekek helyett a geogazdasági érdekek biztosítására akarja felhasználni, ami muzsikaszó Peking számára.
Ahogyan azonban arra a The Diplomat felhívja a figyelmet, a helyzet ennél bonyolultabb. Épp a napokban volt egy sor fontos találkozó, amin a pakisztáni fegyveres erők, titkosszolgálatok vezetői tartottak eligazítást a kormány számára.
A találkozó célja az volt, hogy az egyenruhások a politikusokkal megértessék: az amerikai csapatkivonások komoly biztsonsági kockázatot jelentenek Pakisztán számára.
Egyre aktívabbak ugyanis az ellenséges tálib csoportok, melyeket eddig az Egyesült Államok támogatásával tudtak távol tartani országuktól. A csapatkivonásokkal az ellenséges milíciák átszivároghatnak Pakisztánba, s ami még nagyobb baj, hogy megerősödésük a kedvező tálib kapcsolatokat is mérgezi.
Csakhogy a hatalmi vákuumot Afganisztánban egyelőre nem más, mint a talibán tölti be. Hiába fogadják őket tárt karokkal egyre komolyabb helyeken, az iszlamisták nem a béke felé tolják el a fejleményeket. Alátámasztja a tálibok okozta nehézségeket, hogy állítólag vannak a térségben olyan játékosok, akik már az iszlamistákkal szembeni lázadást építenék. Afganisztánban ennek is van hagyománya, amit a 2001-ben meggyilkolt Ahmad Sah Maszud parancsnok alapozott meg. Az először a szovjet csapatokkal, majd a tálibokkal szemben fellépő mudzsahedin fia 12 évesen maradt árván, Ahmad Maszud azonban mára politikai és katonai tényezővé vált Afganisztánban. Épp a napokban készített vele interjút a brit Sky News, ahol a riport legelején leszögezi: élete végéig harcolni fog a tálibok ellen.
Ez nem döntés kérdése. Ez olyasmi, amit meg kell tennem nekem és másoknak is, hiszen ez az otthonunk, és ki kell állnunk érte. Meg kell védenünk a hazánkat. Meg kell védeni a népünket, és meg kell védenünk az értékeinket
– fogalmazott. A The New York Times pár hete írt Maszudról, cikkük szerint egyelőre túl fiatalnak és tapasztalatlannak tartják a 30 éves katonát. Megjegyzik ugyanakkor, hogy nyugati vezetők kezdenek fontos kapcsolatként tekinteni rá, ahogyan a tálibok túlmozgása esetén a keleti játékosok is bizonyára számítanak majd rá.
(Borítókép: Amerikai katonák a Mountain Thrust-hadművelet keretében harcba szállnak a tálib harcosok ellen 2006. június 22-én Afganisztánban. Fotó: John Moore / Getty Images)