Index Vakbarát Hírportál

Már kilencvennégy halálos áldozatot azonosítottak az összeomlott floridai lakóháznál

2021. július 12., hétfő 20:23 | aznap frissítve

Hétfői hivatalos bejelentés szerint kilencvennégyre nőtt az azonosított halálos áldozatok száma a múlt hónapban összeomlott floridai lakóház helyén, írja az MTI.

A holttestek azonosítása mindazonáltal továbbra is lassan halad, hétfőn négy áldozat kilétét állapították meg hivatalosan. A katasztrófavédelmi munkatársak még mindig huszonkét eltűntet keresnek Surfside városban a Champlain Towers nevű lakóház tizenkét emeletes déli épületrészének június 24-én hajnalban összeomlott romjai alatt – nyilatkozott Daniella Levine Cava, Miami-Dade megye polgármestere.

A helyi tisztségviselők az idő múlása miatt egyre inkább az igazságügyi orvosszakértő munkájára hagyatkoznak a megtalált holttestek azonosítása során, és ez a folyamat „nagyon aprólékos” és időigényes – hangsúlyozta Levine Cava a munkálatok tizenkilencedik napján.

Miután a szerencsétlenség első néhány óráját követően már egyetlen túlélőt sem találtak, a helyi hatóságok munkatársai múlt héten bejelentették, hogy a keresés során átálltak a mentőakcióról a feltárási munkákra.

Surfside polgármestere, Charles Burkett bejelentette, hogy a munkaterületen megerősítették a biztonságot a helyszín kiemelt jelentősége miatt, tekintettel mindazokra, akik egy vagy több családtagjukat is elveszítették a balesetben.

A település lakói között már megindult a vita, hogy mi legyen a sorsa a tragédia helyszínének, és néhányan azt javasolták: emeljenek emlékművet az áldozatoknak.

A helyi hatóságok a múlt hét végén azonosították a szerencsétlenségben elhunyt 80 éves Juan Mora, valamint felesége, Ana és felnőtt fiuk, Juan Mora Jr. romok közül előkerült holttestét is.

Juan Mora kubai emigráns vezető több száz, száműzetésben élő honfitársához hasonlóan önként jelentkezett az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által pénzelt 1961-es titkos katonai művelethez, amellyel Fidel Castro kubai elnöknek a Szovjetunió által támogatott diktatúráját igyekeztek megdönteni.

Rovatok