Index Vakbarát Hírportál

Viharban szelfiztek, huszonhárom ember halálát okozta a villám

2021. július 13., kedd 10:32

Legalább hatvanöt ember halt meg villámcsapásoktól és a viharok következtében India Radzsasztán és Uttar Pradesh államában vasárnap – számolt be a CNN.

A Radzsasztánban lévő, turistalátványosságként szolgáló Amer Fort erődjének tizenkettedik században épült egyik tornyán legalább harminc ember tartózkodott, éppen viharszelfiket készítettek, amikor a villám becsapott. A hatóságok jelentése szerint huszonhárman haltak meg.

Ezen a helyen egy torony állt. Amikor lecsapott a villám, a fal leomlott, és sok embert maga alá temetett. Mivel az erőd egy dombon van, többen lezuhantak a törmelékkel együtt

– mondta el Shankar Lal Saini, a helyi katasztrófavédelem egyik vezetője.

A balesetnek tizenegy sérültje van, állapotuk stabil. 

Ha több ember segített volna, és a hatóságok időben érkeznek, akkor sokuk még most is élhetne

– nyilatkozta egy szemtanú. 

A júniustól szeptemberig tartó monszunidőszakban nem ritkák a villámcsapás okozta halálesetek. Az indiai meteorológiai szolgálat, az IMD szerint 1960 óta megkétszereződött a halálos villámcsapások száma.

Rovatok