Index Vakbarát Hírportál

Törlik a szótárból a „feketeutas” szót

2021. július 14., szerda 18:12 | aznap frissítve

A brüsszeli tömegközlekedési vállalat (STIB) szerdán közölte, hogy törli szóhasználatából a „feketeutas”, illetve a „feketén utazni” kifejezéseket azokra az utasokra vonatkozóan, akik nem fizetnek a szolgáltatásért – írja a The Brussels Times.

A vállalat arra hivatkozott, hogy negatív megkülönböztetésnek tűnhet, ha a bliccelőket a holland nyelvben használatos „zwartrijders”, azaz „feketén utazó” szóval jelölik (a Flandria országrészbe ékelődött belga fővárosi régió hivatalosan kétnyelvű, tehát a francia és a holland nyelv használata egyenjogú).

A STIB szóvivője, Ann Van Hamme azt ugyan elismerte a belga sajtónak, ez az első alkalom, hogy „diszkriminatív értelemben” gondoltak erre a kifejezésre, de mindenképpen más megfogalmazást szeretnének találni a kihágás megjelölésére.

A belga nemzeti vasúttársaság is jelezte, hogy egy ideje már nem használja ezt a kifejezést, ugyanakkor a flamand kormány felügyelete alá tartozó De Lijn tömegközlekedései vállalat továbbra is használni fogja a szókapcsolatot, mivel utasaitól ezzel összefüggésben eddig soha nem kapott negatív visszajelzést.

Németország három legnagyobb városában, Berlinben, Hamburgban és Münchenben a busz- és vonattársaságok a múlt hétvégén megszüntették a „schwarzfahren” szó használatát – amely a „zwartrijden” német megfelelője – mivel egyre többen tartották úgy, hogy a kifejezés negatív felhanggal bír a fekete bőrű emberekre nézve.

Mostanában egyébként nem ez az első „nyelvújítási progresszió” Nyugat-Európában, legutóbb a Lufthansa német légitársaság jelentette be, hogy a csoporthoz tartozó járatokon eltörlik a „hölgyeim és uraim” megszólítást és helyette gendersemleges köszöntésekkel váltják fel.

Rovatok