Index Vakbarát Hírportál

Nem akarnak morzsákat, csak szabadságot – fokozódik a helyzet Kubában

2021. július 15., csütörtök 06:53 | aznap frissítve

Több mint ötezer embert őrizetbe vettek a hatóságok a kubai kormányellenes megmozdulásokon az utóbbi három napban – derült ki a 14ymedio helyi hírportál friss jelentéséből, amelyet az MTI szemlézett. A civil szervezetek és más források beszámolói alapján összeállított helyzetértékelés szerint az előállítottak között körülbelül százhúsz aktivista és újságíró van.

Azt írták, a biztonsági erők egyes esetekben brutális módszereket alkalmaztak. Sajtóhírek szerint egy tüntető életét vesztette hétfőn Havannában, azt azonban nem tudni, hogy pontosan milyen körülmények között.

A kormány szerdán bejelentette, hogy ideiglenesen feloldja az utazók által bevihető élelmiszerek és gyógyszerek mennyiségére vonatkozó korlátozásokat. Elemzők szerint ezzel a hatóságok engedni kívánnak a tiltakozók egyik követelésének, miszerint el kell törölni a vámkorlátozásokat azon alapvető cikkekre, amelyekből súlyos hiány alakult ki az országban.

Manuel Marrero miniszterelnök arról számolt be, hogy az intézkedés jövő hétfőtől lesz hatályban egészen év végéig, de nem említette, hogy ennek bármi köze lenne a tüntetésekhez. Yoani Sánchez, a 14ymedio tulajdonosa ugyanakkor kiemelte:

Nem akarunk morzsákat, szabadságot akarunk, méghozzá most rögtön. Az utcákon nyilvánvalóvá vált, hogy nem félünk.

Vasárnap több kubai városban is demonstráltak a kormány ellen, ezrek vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a nehéz gazdasági helyzet és általánosságban véve is a diktatórikus vezetés, illetve a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások ellen. A tüntetések később összecsapásokba torkolltak, miután Miguel Díaz-Canel kubai elnök felszólította híveit: vonuljanak utcára, és szálljanak szembe a tiltakozókkal. Havannában a biztonsági erők lecsaptak a békés megmozdulásokra, ami miatt erőszakos összetűzések törtek ki, majd többeket letartóztattak. Hasonló nagyságú tüntetésekre már több mint huszonöt éve nem volt példa a karibi szigetországban.

Televíziós beszédében a kubai elnök az Egyesült Államokat és a Kubát sújtó gazdasági szankciókat tette felelőssé a történtekért.

Rovatok