Index Vakbarát Hírportál

EU bíróság: nem egyeztethető össze a lengyel bírák fegyelmi rendszere az uniós joggal

2021. július 15., csütörtök 13:53 | aznap frissítve

A lengyel legfelsőbb bíróság és a rendes bíróságok bíráira alkalmazandó új fegyelmi rendszer elfogadásával Lengyelország nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit, az új jogszabály nem egyeztethető össze az uniós joggal – közölte ítéletét csütörtökön az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága, amelyről az MTI számolt be. 

Az Európai Bizottság annak megállapítására indított keresetet az uniós bíróság előtt, hogy Lengyelország teljesítette-e uniós jog szerinti kötelezettségeit az ország legfelsőbb bíróságának és a rendes bíróságainak bíráira alkalmazandó új fegyelmi rendszer elfogadásával. A Lengyelország ellen korábban emiatt kötelezettségszegési eljárást indító uniós bizottság annak kimondását kérte a bíróságtól, hogy Lengyelország megsértette az uniós jog alkalmazásában részt vevő nemzeti bírák függetlenségével, illetve az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek rendszerével kapcsolatos követelményeket.

Az Európa Unió Bírósága csütörtökön kihirdetett ítéletével helyt adott az Európai Bizottság összes panaszának, és megállapította, hogy Lengyelország nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit.

Az ítélet indoklásában az uniós bíróság többek között megállapította, hogy a lengyel igazságszolgáltatást nemrégiben érintő reformok a legfelsőbb bíróságnál felállított új fegyelmi tanács számára nem biztosítják a pártatlanság és függetlenség garanciáit. A fegyelmi rendszer lehetővé teszi, hogy a rendes bíróságok bírái által hozott határozatok tartalmát fegyelmi vétségnek minősítsék. Ennek megfelelően a határozat felhasználható a bírósági döntések politikai ellenőrzése vagy a bírákra gyakorolt nyomásgyakorlás céljából, ezzel befolyásolva a döntéshozatalt. Lengyelország nem garantálja, hogy a rendes bíróságok bírái ellen indított fegyelmi ügyeket ésszerű időn belül megvizsgálják, illetve nem biztosítja a megvádolt bírák védelemhez való jogának tiszteletben tartását sem – közölték.

Emlékeztettek arra is, hogy az igazságszolgáltatásról szóló szabályozás megakadályozza a lengyel bíróságokat abban, hogy közvetlenül alkalmazzák az igazságszolgáltatás függetlenségét védő uniós jogszabályok egyes rendelkezéseit, és ilyen kérdésekre vonatkozóan előzetes döntéshozatal iránti kérelmeket terjesszenek elő. Az új lengyel rendszer, amely magában foglalja a bírák kinevezésének folyamatát is, „alááshatja az érintett bíróságok függetlenségét”. Ezért az uniós bíróság ítéletében arra szólította fel a lengyel hatóságokat, hogy orvosolják ezt a helyzetet.

Az Európai Bizottság aggódik 

Az Európai Bizottság csütörtökön mély aggodalmát fejezte ki a lengyel alkotmánybíróság szerdai határozata miatt, amely szerint az uniós bíróság által elrendelt ideiglenes intézkedések az igazságszolgáltatás működésére vonatkozólag nem állnak összhangban a lengyel alkotmánnyal.

A lengyel kormány azt követően fordult a lengyel alkotmánybírósághoz, hogy az uniós bíróság tavaly áprilisban elrendelte a lengyel fegyelmi kamara rendelkezéseinek felfüggesztését. A varsói vezetés az alkotmánybíróság véleményét kérte ki arról, vajon az EU bírósága jogosult-e olyan előzetes intézkedések elrendelésére, amilyeneket Lengyelországgal szemben hozott.

A lengyel alkotmánybíróság határozata megerősíti a lengyelországi jogállamiság állapotával kapcsolatos uniós aggodalmakat

– közölte az Európai Bizottság, és emlékeztetett: az uniós jog elsőbbséget élvez a nemzeti joggal szemben, az Európai Unió Bíróságának valamennyi határozata, beleértve az ideiglenes intézkedések elrendelését is, kötelező érvényű a tagállamok hatóságaira és a nemzeti bíróságokra nézve.

Az Európai Bizottság elvárja továbbá, hogy Lengyelország teljes körűen hajtsa végre az uniós bíróság minden döntését, beleértve a tavaly áprilisban hozott ítéletét is, amely többek között a lengyel legfelsőbb bíróság fegyelmi kamarája működésének haladék nélküli felfüggesztésére szólít fel. Hangsúlyozták:

A bizottság nem fog habozni, hogy éljen az uniós szerződések szerinti hatáskörével, az uniós jog egységes alkalmazásának és integritásának biztosítása érdekében.

Rovatok