Index Vakbarát Hírportál

Videó: Kényszerleszállást kellett egy katonai helikopternek végrehajtania Bukarest belvárosában

2021. július 15., csütörtök 13:40

Egy amerikai Black Hawk katonai helikopter a román főváros egyik sugárútján kellett, hogy landoljon egy műszaki hiba következményeként – tájékoztat róla a Főtér.

A beszámolók szerint, ami a felvételeken is látszik, több helikopter alakzatban repült Bukarest felett, mert a román légierő ünnepén tartandó, július-20-i légi bemutatóra készültek. Azonban hirtelen az egyik gép jelentette, hogy meghibásodott és ezután kényszerleszállást hajtott végre és a jármű pilótája végül a Charles de Gaulle téren tette le gépet.

A landolásnál szerencsére nem sérült meg senki, pedig autók és járókelők is szép számmal feltűntek a sugárúton, a katonai csapatszállító mindössze két villanyoszlopot döntött ki, melyek közül az egyik egy autóra esett. A román légierő egyelőre nem adott hírt arról, hogy milyen probléma miatt kellett a gépének kényszerleszállást végrehajtania.  

A romániai magyar portál információi szerint a történtek miatt lefújták a 20-ára tervezett légi bemutatót. 

A romániai eseményeket gyakorta iróniával kommentelő svéd nagykövetség Facebook-posztjában azt a kérdést tette fel, hogy vajon kinek van elsőbbsége abban a körforgalomban, ahol a kényszerleszállás történt: a helikoptereknek vagy a személygépkocsiknak? 

Rovatok