Index Vakbarát Hírportál

El akarták tussolni a nagymértékű radioaktivitást egy felvidéki fürdőben

2021. július 18., vasárnap 12:14

Az Érsekújvári járáshoz tartozó podhájskai (Bellegszencse) termálfürdő vizében olyan mértékű radioaktivitást mutattak ki, ami jelentősen meghaladja az egészségügyi határértéket – írja a Paraméter a szlovákiai közszolgálati rádió és televízió, az RTVS közlése nyomán. A rendőrség és a szlovák környezetvédelmi felügyelőség szerint ezt a tényt megpróbálták eltussolni, a fürdő megsértette a törvényt. A minisztérium vezetése mindent megtesz a termálvíz felhasználásának helyreállítása érdekében, azonban véget kell vetni a törvénysértésnek – áll a szaktárca nyilatkozatában.

Az RTVS hozzáteszi, hogy a minisztérium korábbi irányítói a víz összetételének hamis adatai alapján lehetővé tették a geotermikus víz kinyerését, ami árthatott a fürdőt látogató vendégek egészségének.

Rovatok