Index Vakbarát Hírportál

A brit tudósok megfejtették, mi a baj a disznókkal

2021. július 20., kedd 11:07

A világszerte élő elvadult házi sertések számlájára évente annyi szén-dioxid kibocsátása írható, amennyi 1,1 millió autó emissziójával érhet fel – állapította meg egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport.

A Global Change Biology című folyóiratban publikált becslések szerint az elvadult disznók évente 4,9 millió tonna szén-dioxidot szabadítanak fel azzal, hogy feltúrják a talajt – olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában.

Az ausztráliai Queenslandi Egyetem kutatója, Christopher O'Bryan szerint az elvadult sertések a bolygó legelterjedtebb gerinces betolakodó fajai közé tartoznak.

A disznók Európában és Ázsia egyes részein őshonosak, ám ma már az Antarktisz kivételével az összes kontinensen jelen vannak

– mondta a szakember.

O'Bryan szerint az elvadult disznók feltúrják a talajt, amikor élelem után kutatnak, mintha 

kicsi traktorok dolgoznának a földeken.

A talajban lévő mikrobák ilyenkor oxigénhez jutnak. A mikroorganizmusok gyors ütemben szaporodnak, ami szén-dioxid-termelést eredményezhet.

A szakemberek modelleken alapuló becslései szerint az állatok évente 36 ezer négyzetkilométernyi földterületet túrnak fel azokban a régiókban, ahol nem őshonosak.

Óceániában forgatják fel a legnagyobb területet – nagyjából 22 ezer négyzetkilométert –, majd Észak-Amerika következik a sorban. Óceánia elvadult disznói a felelősek az állatok éves becsült szén-dioxid-termelésének több mint 60 százalékáért (3 millió tonna), ami nagyjából 643 ezer autó kibocsátásával egyenlő – szemlézte az MTI. 

A kutatók szerint az elvadult disznók okozta problémáért végső soron az ember a felelős, aki elterjesztette őket, tehát újabb, ember okozta klímakárosító tényezőről van szó.

Rovatok