Index Vakbarát Hírportál

Szabadlábon a terrorizmus vádjában elítélt székelyek

2021. július 20., kedd 11:12

Feltételes szabadlábra helyezték Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi aktivistáit – írja az erdély.ma forrásaira hivatkozva. 

A portál szerint a két férfi már hétfőn elhagyhatta a feketehalmi börtönt, ahol öt-öt éves büntetésüket töltötték. 

Míg a HVIM szerint a szervezet erdélyi és kezdivásárhelyi elnöke, Beke és Szőcs bűne az volt, hogy magyarok,

az ítéletet 2018-ban kimondó bukaresti legfelsőbb bíróság másképpen látta ügyüket: terrorista cselekmények, illetve ezekre való felbujtás miatt záratta be a két aktivistát. 

A két kezdivásárhelyi férfi ellen hozott ítélet általános megdöbbenést váltott ki az erdélyi magyarság között, mivel az első fokon eljáró Bukaresti Táblabíróság megalapozatlannak tartotta az ügyészség által összeállított vádirat nagyobb részét, és csak 11, valamint 10 hónap börtönbüntetést rótt ki rájuk, amennyit már korábban vizsgálati fogságban letöltöttek.

Az erdélyi magyar közvélemény ezért nem is véletlenül koncepciós pernek tekintette az eljárást. A letartóztatásuk után hetekig tüntettek Kézdivásárhelyen – emlékeztet az MTI. 

Beke István és Szőcs Zoltán keddi sajtótájékoztatójukon arról beszéltek, hogy börtönbüntetésük ideje alatt az adott erőt nekik, hogy mindvégig érezték közösségük szolidaritását. A távirati iroda tudósításából kiderül, hogy a két aktivista adja fel az ártatlanságuk bizonyításáért vívott harcot, hiába merült ki – elmondásuk szerint – minden jogi eszköz erre Romániában. 

Az Emberi Jogok Európai Bíróságán befogadták a panaszukat, így Strasbourgban folytatódik a jogi küzdelmük.

Szőcs Zoltán szerint nincs példa arra, hogy valakit terrorizmussal vádolnak, és teljes egységben áll ki mellette a városa, az erdélyi és a Kárpát-medencei magyarság.

A két férfit a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) állította bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és a Beke István lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házilag gyártott bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december 1-i román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.

Beke és Szőcs szabadulásához jó magaviseletük is hozzájárult, de fél év múlva amúgy is lejárt volna büntetésük. 

Akinek pedig nem ismerős a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, itt nézheti  meg honlapukat.  

Rovatok