Index Vakbarát Hírportál

Agyonnyomta a szék a nézőt, a mozi hatalmas kártérítést fizet

2021. július 21., szerda 18:23

Komoly büntetést, pontosan 750 ezer fontot – ez 313 millió forint – kell kifizetnie a brit Vue mozihálózatnak, miután a birminghami Star moziban egy szék egy néző halálát okozta – tájékoztat a BBC. A cégnek emellett 130 ezer font, azaz 54 millió forint költséget is meg kell térítenie azért, mert a bíró szavai szerint ez egy olyan baleset volt, amelynek soha nem lett volna szabad megtörténnie.

A 24 éves Ateeq Rafiq 2018 márciusában halt meg a moziban, miután kulcscsomója beesett a szék alá, és hogy azt visszaszerezze, a szék alá mászott, mire a motorizált lábtámasz valami oknál fogva önálló életet kezdett, a férfi pedig meghalt a kórházban egy hét kezelés után. 

A vizsgálatok eredményei alapján ráadásul a székből hiányzott egy alkatrész, pont az, ami lehetővé tette volna, hogy a férfit ki tudják szabadítani a szék alól. 

A Vue Entertainment 2021 áprilisában bűnösnek vallotta magát, mivel nem végzett megfelelő kockázatértékelést, és nem biztosította a mozi látogatóinak biztonságát.

Rovatok