Index Vakbarát Hírportál

Nigériában kiszabadítottak 100 elrabolt anyát és gyermekét

2021. július 21., szerda 12:43

A hatóságok elmondása szerint a főként szoptatós anyákat és csecsemőiket - másfél hónapja - banditák fogták el.

A most kiszabadított csoport tagjait még június 8-án rabolták el Zamfara szövetségi államban, amely Nigéria északnyugati részében található és az akció négy halálos áldozatot követelt.

Zamfara állam kormánya közölte, hogy váltságdíj fizetése nélkül engedték szabadon a túszokat, és jelenleg orvosi vizsgálaton esnek át, illetve kezdődik kihallgatásuk, hogy többet megtudjanak az ügy hátteréről.

2020 decembere óta több mint 1000 embert raboltak el nigériában. A legtöbbjüket, váltságdíj fizetése után, szabadon engedték, néhányukat azonban megölték.

A hatóságok az emberrablásokért a térségben működő fegyveres banditákat teszik felelőssé. Ez a gyűjtőnév általában az emberrablókat, a fegyveres rablókat, a marhatolvajokat és más, a régióban működő fegyveres milíciákat fedi le, amelyeket elsősorban a pénz motivál.

Óriási nyilvánosságot kapott 2014-ben, amikor a Boko Haram iszlamista fegyveresek egy középiskolából 276 diáklányt raboltak el. Akciójuk után egyre több fegyveres csoport is tömeges diákrablásokhoz folyamodott.

Buhari elnök arra utasította a hadsereget, hogy Zamfarában és a vele szomszédos szövetségi államokban keményen lépjenek fel a fegyveres banditákkal szemben, hogy elejét vegyék a további emberrablásoknak.

Egy másik cikkből kiderült, hogy egy új, motoros fegyveres csoportok fosztogatják a Nigéria északnyugati részén élő közösségeket. Ezek a legújabb bandák, amelyek beléptek a nigériai emberrablási piacra.

Az elmúlt évtizedben több mint 8000 embert öltek meg Zamfara és a vele szomszédos államokban.

Az államfő szülőhelyén, Katsinában, a tavasszal elkövetett támadássorozatban több mint száz embert öltek meg, és emiatt óriási tiltakozások és tüntetések kezdődtek, amelyeken az elnök lemondását követelik.

(Borítókép: A nigeri hadsereg csapatai járőröznek a nigériai határ közelében 2019. december 12-én. Fotó: Giles Clarke / Getty Images)

Rovatok