Index Vakbarát Hírportál

Végeztek a felbátorodott anyamedvével a Tátrában

2021. július 21., szerda 09:20

Elaltatták a Magas-Tátrában azt az anyamedvét, amely már huzamosabb ideje bejárt a lakott területekre, félelemben tartva az ott élőket. 

A pozsonyi  Körkép  beszámolója szerint a  medve  a Zsári-völgybe járt, ahol a szemetesekben kutatott élelem után. 

A természetvédők a hónap elején a két bocsával együtt Ótátrafüredről a Magas-Tátra vad környezetébe szállították át, abban bízva, hogy nem fog többé a települések belterületeire járni, de a számításuk nem vált be.

Ráadásul a medve az ijesztési technikákra sem reagált, gyakorlatilag minden félelmét elvesztette az emberrel szemben. Emiatt kényszerültek végül arra, hogy végezzenek vele. 

Bocsait állatkertben kívánják elhelyezni. Az egyiket már sikerült befogni, most Bajmócon várja  az átszállítását Kassára. A másik még szabadon van, de a túlélése érdekében igyekeznek úgyszintén kézre keríteni. 

Rovatok