Index Vakbarát Hírportál

Jön az új törvény, sokak számára kötelezővé válhat az oltás Franciaországban

2021. július 23., péntek 16:42

Heves viták után a francia képviselők megszavazták pénteken azt a törvénytervezetet, amely kiszélesíti a Covid-igazolás használatát a mindennapi életében, hatósági karantént ír elő a fertőzötteknek, és kötelezővé teszi a koronavírus elleni oltást az egészségügyi és szociális dolgozók, valamint a tűzoltók számára – írja az MTI.

A koronavírus-járvány 2020. márciusi kezdete óta ez már a kilencedik francia törvény a Covid-19 betegség terjedésének megakadályozására.

a törvényjavaslatra A nemzetgyűlésben a jelen lévő képviselők közül 116-an szavaztak igennel 86 nem ellenében.

A törvénybe foglalt intézkedéseket rendelet formájában már a hét elején kihirdette a kormány, amelyet a koronavírus delta variánsa által okozott negyedik hullámával indokoltak. A korábbiaknál fertőzőbb variáns az új eseteknek már csaknem nyolcvan százalékát okozza.

A most elfogadott törvényjavaslat megvitatását a szenátorok pénteken kezdik meg, végleges elfogadása a hétvégén várható. Az egészségügyi és a szociális dolgozók, valamint a tűzoltók oltási kötelezettségéről konszenzus alakult ki a társadalomban, a koronavírussal szembeni védettséget igazoló dokumentum (oltási igazolás vagy a 48 óránál nem régebbi negatív teszt) használatának kiterjesztése a legalább ötven főt fogadó nyilvános helyekre (vendéglátóhelyek, kulturális intézmények, nagyobb üzletek, vonatok, kórházak, vásárok, fesztiválok) heves vitát váltott ki. 

A tervezet értelmében oltási igazolványok vagy a negatív tesztek felmutatása a 12 és 17 év közöttiek számára csak szeptember 30-tól lesz kötelező, miután számukra később kezdődött az oltási kampány. Azoknak az intézményeknek, amelyek nem kérik el a vendégek igazolványát,

1500 eurós (540 ezer forint) bírságot kell fizetniük, ennek összege azonban progresszívan növekszik ismételt szabályszegés esetén, s akár 9 ezer euróra is emelkedhet, valamint egy év szabadságvesztéssel is járhat az intézményvezető vagy a tulajdonos számára.

Az igazolást megkövetelő helyeken a dolgozóknak is kötelező a koronavírus elleni védettségi igazolás (oltás vagy rendszeres tesztelés), annak hiányában fizetés nélkül fel kell függeszteni a munkaviszonyt.

Az igazolást megkövetelő helyeken a maszkviselés nem kötelező, viszont a prefektúrák saját hatáskörben bárhol kötelezővé tehetik, akár kültéren is. A szabály megsértése 135 eurós bírságot von maga után.

Hétfő óta egyébként tíznapos karanténba kell vonulniuk azoknak, akiknek a koronavírustesztje pozitívnak bizonyult, de a karantén korábban is véget érhet, amennyiben a fertőzött időközben negatív tesztet produkál. A karantén megszegése 750 eurós bírságot von maga után, de halaszthatatlan ügyek intézésére a karantén délelőtt 10 és 12 óra között megszakítható.

A kórházi mutatók eddig nem emelkedtek, de a hatóságok attól tartanak, hogy augusztus közepén ismét túlterheltek lehetnek az egészségügyi intézmények. Csütörtökön 6800 fertőzöttet ápoltak kórházban, s közülük kevesebb mint 900-an voltak intenzív osztályon. Tavaly október óta nem volt ilyen kevés koronavírus beteg kórházban, a delta variáns gyors terjedésével azonban a helyzet néhány héten belül megváltozhat.

Az egészségügyi miniszter csütörtökön jelezte, hogy öt megyében lassan elkezdett emelkedni az intenzív osztályon ápoltak száma. Az elmúlt hét napban 1550-en kerültek kórházba, közülük 300-an intenzív osztályra, míg két héttel ezelőtt még csak 750 volt a kórházba felvett betegek száma, s 150 az intenzív osztályra kerülőké.

Az előző járványhullámokhoz képest azonban az átoltottság miatt várhatóan kevesebb fertőzöttnél alakul ki a betegség súlyos formája. A hatóságok ugyanakkor attól tartanak, hogy a tavalyi nyárhoz hasonlóan a fertőzési szint először a fiatalok körében ugrik meg, s tőlük kaphatják el az idősebbek vagy az egészségégi állapotuk miatt veszélyeztetettebbnek számítók. 

A kormány adatai szerint az új fertőzöttek 96 százaléka nem kapott oltást.

A 67 millió lakosú Franciaország lakosságának 58 százaléka, 39 millióan kapták meg a SARS-CoV-2 koronavírus okozta betegség (Covid-19) elleni védőoltás legalább egy adagját, 32 millió embernek pedig már befejeződött az oltási ciklusa, azaz mindkét vakcinaadagot megkapta.

Rovatok