Machu Picchu az Inka Birodalom Andokban megbúvó fennmaradt romvárosa, amelyet 1440-1450 körül építettek a király, Pachakuti (1438–1471/1472) parancsára. Aztán bő egy évszázaddal később feltehetően a konkvisztádorok támadásai miatt a város elnéptelenedett. 400 éven át senki sem nagyon tudott róla, majd 1911-ben, 110 évvel ezelőtt egy kutatócsoport tagjai rátaláltak az elhagyatott város romjaira. Azóta kedvelt turisztikai célponttá vált az egykori indián település, kecsua nyelven az Öreg Csúcs.
110 éve, 1911. július 24-én fedezte fel a Yale Egyetem professzora, Hiram Bingham a mai Peru területén az Andokban fekvő inka romvárost, Machu Picchut. A 2450 méterrel a tengerszint felett elterülő település Peru leglátogatottabb turisztikai látványossága. Az Inka Birodalomból fennmaradt romvárost, a törzs tulajdonképpeni szimbólumát
az UNESCO 1983-ban a világörökség részévé nyilvánította, majd 2007-ben bekerült a Világ Hét Új Csodája közé is.
Az Inka Birodalom fénykorában épülhetett a város, de pontosan senki nem tudta megmondani, hogy mi okból építették, hogyan húzták fel az épületeket – a magas hegyek között –, és konkrét adatok arra nézve sincsenek, hogy hány embernek adhatott otthont, csak megbecsülni tudták a tudósok, valamint
egyértelműen azt sem tudni, hogy miért néptelenedett el, ugyanis a spanyol hódítók sosem találtak rá a városra.
Keletkezését az akkori inka király, Pachakuti – nevének jelentése: aki megrázza a Földet – és fia, Tupac Yupanqui idejére teszik a tudósok, azaz az 1450-es évekre. Ha a királyi parancsokat és kéréseket figyelembe vesszük, tehát ez alapján határozzuk meg egy város létrejöttének célját, akkor abban az esetben valószínű, hogy Pachakuti, az inkák egyik legnépszerűbb királya azzal a céllal húzta fel a várost,
„hogy legyen végre egy szent hely, ahol méltó körülmények között találkozhat istentársaival. Az építési paranccsal azonban szinte lehetetlen feladat elé állította mérnökeit, akiknek egy vad és alig megközelíthető hegyen kellett megvalósítaniuk királyuk álmát.
Úgy képzelem, hogy az uralkodó csak annyit mondott, ide akar magának palotát. Azt már az embereire bízta, hogy hogyan oldják meg”
– mondta Peter Frost archeológus.
Hiram Bingham akkoriban már a Yale Egyetem professzoraként expedíciót vezetett Peru hegyvidékén, így találtak rá Machu Picchura. A hawaii születésű kutató misszionárius szülei azt remélték, hogy fiuk az ő nyomdokukba lép, de a kalandortermészetű, nőkedvelő férfi inkább a tudós karriert választotta. Elvégezte a Yale-t, azután pedig a doktori cím megszerzéséért a Harvardra is beadta jelentkezését. Latin-Amerika történelmének szerelmese volt. A századfordulón Bingham csillaga fordult: 1900-ban feleségül vette a Tiffany-ékszerek örökösnőjét, Alfreda Mitchellt, és Mitchell vagyonának hála
Bingham otthagyta a tanári állást, és Dél-Amerikába utazott.
Innentől kezdve végigjárta a dél-amerikai kereskedelmi utakat Buenos Airestől Limáig. 1911-ben egy kisebb expedíciót indított, mert meg akarta találni az elveszett várost, Vilcabambát, II. Manco Capac inka uralkodó utolsó rejtekhelyét, aki a spanyol hódítókkal harcolt az 1530-as években.
Bingham és kis csapata öszvérháton indult Cuzcóból egy Mandor Pampa nevű kis településre. útközben egy helybéli farmer mesélt neki a közeli, fákkal benőtt romokról, amelyet Machu Picchunak, vagyis Öreg hegynek nevezett. Bingham abban a tudatban hunyt el 45 évvel később, hogy megtalálta Vilcabambát, pedig szó sem volt róla.
A spanyol hódítók, a konkvisztádorok – az Inka Birodalom legfőbb ellensége, Francisco Pizzarro mintegy 200 fős seregével tőrbe csalta és elfogta az inka királyt, népét pedig menekülésre kényszerítette – 1533-tól módszeresen üldözték az inkákat, ám sosem láthatták meg Machu Picchut. Bingham volt az első, aki megmutatta a romvárost a világnak, így lett maga is világhírű.
Ám ez csak részben igaz, mert ugyan megmutatta a várost a világnak, azonban Bingham Vilcabambát kereste, ahova az inkák menekültek a spanyol hódítók elől.
Bingham egész életében azt gondolta, hogy a két város egy és ugyanaz, pedig közel sem.
A régészeti leletekből később kiderült, hogy Machu Picchu akár ezer lakost is be tudott fogadni. Kutatók egy része arra a megállapításra jutott, hogy bizonyára királyi lakhelyként szolgált a város, amely egyesek szerint Pachakuti téli palotája volt. Peter Frost a város megépítésének apropóján az inkák spirituális hitvilágában kereste a választ, akik
a földi és égi természeti jelenségeket tisztelték istenként, illetve a tisztelet az uralkodóra is kiterjedt, hiszen istenként tisztelték őt is. A Nap fia volt.
Alapvető fontosságúnak számítottak az inkák számára a csillagképek, a hegyek és azok elhelyezkedései, valamint a folyók is.
Sokszor kerülhetünk szembe azzal a kérdéssel, hogy vajon azokat a köveket, amelyekből a város épült, honnan és hogyan hozták fel. Minden szempontból rettenetesen nehéznek tűnik a kövek szállítása, hiszen többtonnás darabokról van szó, amelyek mozgatásához aligha volt fejlett technológiája az inkáknak, valószínűleg
Mindent kézi erővel mozgattak.
Az indiánok erős köteleket sodortak, amivel vontathatták a köveket, ám a király kőműveseinek rá kellett jönniük, hogy ha ezt a módszert használják, sosem végeznek. Azt találták ki, hogy csökkentik a terhet már a kőfejtőben, ahol máig látható a kőművesek keze nyoma, amint leverték a felesleget, majd a megfelelő formára vágták a köveket.
A sziklák kifaragása utána pedig – a könnyebb szállítás érdekében – lesimították a kő alját, a széleit pedig domborúra vésték. Sőt akár még apró köveket is szórhattak a szállítandó kövek alá, hogy könnyebben vontathassák.
(Borítókép: Machu Picchu hegy. Fotó: DAGLI ORTI / De Agostini / Getty Images)