Hatalmas bulival, hajnalba torkoló ünnepléssel fogadták Tuniszban azt, hogy az elnök magához ragadta a hatalmat, „kiebrudalta” a koronavírus-járványt és az abból fakadó gazdasági nehézségeket silány módon kezelő miniszterelnököt és iszlamista kormányát. Legalábbis az államfő támogatói így látják.
Kájisz Szájid az alkotmány szükséghelyzetekre vonatkozó cikkelyére hivatkozva feloszlatta a parlamentet, a kormányzó párt, az Ennahda azonban a lépést illegitimnek titulálta, és közölte: nem veszi figyelembe a rendeletet, folytatja a munkáját. „Végre megszabadultunk tőlük” – ujjongott többedmagával egy tüntető, a legboldogabb pillanatnak nevezve a hatalomátvételt a 2011-es forradalom óta.
És itt a forradalmon van a hangsúly.
Az al-Jazeera tudósítása szerint a vasárnapi „puccs” ünneplése immár Szájid támogatói és ellenzői közötti összecsapássá fajult a tuniszi parlament épületénél, amelyet tegnap már az általában a politikán kívül álló hadsereg is körbevett, megakadályozva a parlamenti képviselőket a bejutásban. Így első ránézésre a hadsereg az elnök oldalán áll, ami azért korántsem a 2011-es arab tavasz szellemiségét idézi.
A pánarab műsorszóró által megkérdezett észak-afrikai szakértő nem véletlenül fogalmazott úgy, hogy
ennek bizony puccsszaga van.
Az sem mellékes, hogy a biztonsági erők megszállták az al-Jazeera tuniszi irodáját és elzavarták az ott dolgozó újságírókat.
A folyamatot nem az elnök indította el, egyszerűen csak közbelépett, miután erőszakos tüntetések törtek ki országszerte az Ennahda ellen az utóbbi napokban.
Ahogy a Guardian is írja, az alkotmányjogász végzettségű elnök lépésének törvényessége egyelőre vitatott. Támogatottsága azonban kevésbé: a 12 milliós országban 18 ezren vesztették életüket a járvány miatt, az összeomlás szélére sodródott az egészségügy, miközben tönkrement a turizmus, amely az ország GDP-jének 16 százalékáért felel.
A probléma csak az, hogy az alkotmány 80. cikkelye határozatlan időre ad teljhatalmat az elnöknek, és az indok is eléggé tágasan értelmezhető. Olyan esetekben hozhat különleges intézkedéseket, ha a nemzet intézményeit közvetlen veszély fenyegeti.
Szájid a szóban forgó cikkely alkalmazásának bejelentésekor is arról beszélt, hogy „befagyasztja” a parlament működését, amíg helyre nem áll a közrend. Egyúttal figyelmeztette ellenfeleit, hogy ne alkalmazzanak erőszakot, ugyanis szemet szemért alapon fognak eljárni a biztonsági erők. Magyarán: aki elsüti a fegyverét az elnök képviselte hatalom ellen, arra a fegyveres erők ugyanúgy fognak reagálni.
Aggodalomra adhat okot a tunéziai demokrácia sorsát illetően az is, hogy Szájid menesztette a védelmi minisztert és az igazságügyi tárca vezetőjét, akiknek feladatát a hivatalos tájékoztatás szerint alacsonyabb szintű illetékesek (vagy éppen az elnök emberei) veszik át egy új kormány kinevezéséig.
Az pedig már-már junta jellegű, hogy az elnök egy hónapos kijárási tilalmat rendelt el este hét óra és reggel hat óra között, és korlátozta a közlekedést a városok között.
A világsajtó által mára már elfeledett, polgárháborús helyzetbe süllyedt Mianmarban is hasonlóan kezdődött a hatalomátvétel megszilárdítása.
A Guardian emlékeztet, hogy az arab tavasz szellője fútta országok közül Tunéziában történt az egyetlen sikeres demokratikus átmenet. Zín el-Ábidín ben Ali diktátor megbuktatása óta Tunéziának kilenc kormánya volt, és a legtöbbet a mérsékelten iszlamista Ennahda dominálta. Az elnöki tisztséget 2019 óta betöltő Szájidnak talán elege lett a számos arab országban betiltott, Egyiptomban például kifejezetten üldözött Muszlim Testvériség nemzetközi iszlamista szervezet tunéziai szárnyának is tekintett Ennahdából. Ne feledjük, hogy Egyiptomban is a hadsereg vette át az irányítást az iszlamista Mohamed Murszitól.
Egyelőre úgy néz ki, hogy Tunézia egy időre letért a demokratikus berendezkedés útjáról, a kérdés már csak az, hogy meddig.