Index Vakbarát Hírportál

Augusztustól csak negatív koronavírus teszttel lehet Németországba belépni

2021. július 28., szerda 18:57

Augusztus elejétől kezdve bárkinek, aki az országba érkezik kötelező lesz negatív tesztet felmutatni a határátlépéskor. Christine Lambrecht igazságügyi miniszter ellenzi ezt a fajta szankcionálást, ugyanakkor Martin Stürmer frankfurti virológus szerint épp ideje volt, hogy ezt a döntést meghozták.

Jens Spahn német egészségügyi minisztere már korábban elmondta, hogy azoknak, akik külföldi nyaralésból érnek haza, fel kell készülniük az esetleges kötelező tesztelésekre. Az ötletet egyébként Horst Seehofer belügyminiszter is támogatja. 

Markus Söder bajor miniszterelnök és a CSU elnöke elmondtatagesthemen-ben, hogy az új rendszabályok hamarosan életbe lépnek. Azonban nem változtatnak a korábban bevált ellenőrzési struktúrán, miszerint, akit már beoltottak vagy igazolást tud felmutatni arról, hogy korábban már átesett betegségen, az mentesülhet a karantén kötelezettség alól. Ellenben, akinek a fent említett két lehetőség közül egyikkel sem rendelkezik, annak tesztet kell csináltatnia.

 Egyébként az új belépési szabályozás azt jelenti, hogy a korábbi tesztelési és karanténszabályokat lényegében szeptember 10-ig meghosszabbítják. 

A jármű? A jármű, az mindegy

Eddig csak azoknak kellett tesztet csináltatniuk, akik magas fertőzöttségű területről jöttek, illetve, ha repülővel érkeztek Németországba, vagy ha az utóbbi 6 hónapban nem estek át a vírusfertőzésen. Tehát a módosítás értelmében tulajdonképpen 

mindegy lesz, hogy milyen járművel közelítik meg az országot

– és bármilyen országból jöhetünk, nem számít a fertőzési ráta –, aki vonattal, busszal vagy autóval utazik Németországba, szintén tesztet kell csináltatnia. 

Növekszik a fertőzöttek száma: sokan külföldről tértek haza

A Robert Koch Intézet (RKI) jelentése szerint a külföldi utazásokról hazatérők nagy szerepet játszanak a járvány terjedésében. A június 21-e és július 18-a közötti időben bejelentett fertőzöttek közül 2402 valószínűleg külföldön kapta el. Ez a regisztrált esetek mintegy 10 százaléka. A május 31-i héten ez az arány még csupán 1 százalék körül volt.

A németek által közkedvelt üdülési célpont Mallorca, a Kanári-szigetek vagy Costa Brava, ahol a fertőzésszám az elmúlt hetekben meredeken emelkedni kezdett, ezért a berlini kormány  mindkét országot kockázatos területté nyilvánította. 

Tehát az innen hazatérőknek igazolniuk kell, hogy beoltották-e őket, átestek-e a betegségen vagy tesztet csináltatnak, hogy elkerüljék a tíznapos karantént. 

Ellenkező esetben csak öt nap után lehet a karanténból szabadulni, természetesen negatív teszttel. 

(Borítókép: Egészségügyi dolgozó koronavírus-tesztre vesz mintát Berlinben 2020. április 23-án. Fotó: Britta Pedersen / picture alliance / Getty Images)

Rovatok