Index Vakbarát Hírportál

Részeg bivalyok buktatták le az illegális itallerakatot

2021. július 28., szerda 16:39

Egy csapat becsípett bivaly leplezett le egy illegális itallerakatot Indiában, miután az állatok ittak a vályújukban lévő vízből – írja a Zoozoo a The Times of India cikke alapján. Hozzáteszik, hogy a rend­őrség összesen 101 üveg szeszes italt foglalt le, majd letartóztatott három farmert illegális alkoholárusításáért Gujarat államban.

Először az volt gyanús, hogy a bivalyok nem ettek, és habzott a szájuk, ezért állatorvost hívtak hozzájuk. A következő nap a bivalyok élénk ugrándozásba kezdtek a karámban, ezért egy másik állatorvost hívtak hozzájuk.

Aztán gyanús lett a második állatorvosnak az a fura szag, ami a bivalyok vályújából áradt és közelebbről megvizsgálva azt, észrevette, hogy a vályúban levő víz gyanúsan sárga színű.

Az egyik farmer ezt azzal magyarázta, hogy a víz színe azért olyan, mert belesett egy ág, de itt már nem volt visszaút, az állatorvos jelentette az esetet a hatóságoknak.

A rendőrök körülbelül 430 dollár értékű vodkát, viszkit és más szeszt találtak a vályúba rejtve. Könnyen elképzelhető, hogy néhány üveg megsérült, és az állatok a vízbe szivárgó alkoholtól rúgtak be.

Rovatok