Index Vakbarát Hírportál

Tömegesen pusztulnak a halak a Duna egyik mellékfolyóján

2021. július 29., csütörtök 11:59 | aznap frissítve

Egy biogázállomás kiömlött fermentációs hulladéka miatt tömegesen pusztulnak a halak a Duna egyik mellékfolyóján, a Garam középső szakaszán − írja a dunaszerdahelyi Ma7. A szlovákiai halpusztulás tényét a helyi horgászszövetség és a biogázállomás vezetője is megerősítette.

A víz zavaros és büdös volt, a döglött halak pedig a víz tetején úsztak. A horgászok jelentették az esetet a hatóságoknak, ezt követően a környezetvédelmi felügyelet és a rendőrség is a helyszínre érkezett.

A fermentációs folyadék egy vihar után került bele a folyó vizébe, amikor rádőlt egy fa a tartályra, ami megsérült. Az erős esőzés mintegy négyszáz köbméter hulladékot mosott egy közeli patakba, innen a folyóba került.

A folyóból Bezeréte környékén mintegy hatszáz kilogramm haltetemet szedtek ki a horgászok. Garamszentkeresztnél is sok döglött halat találtak. A pusztulás a környéken élő fajok mindegyikét érintette. A horgászok szerint ez egy ökológiai katasztrófa, aminek a kiheverésére több évre lesz szükség.

A Duna vízmintáinak kiértékelése jelenleg folyamatban van, egyelőre nem tudni, hogy milyen mértékben befolyásolta a mellékfolyón történt szennyezés a folyót.

A Pecaverzum az illetékes Budapest Főváros Kormányhivatalánál a népegészségügyi főosztálytól megtudta, hogy jelenleg is folyik a héten vett vízminták kiértékelése, eredmények pedig jövő hétre várhatók. A mintákat a katasztrófavédelem vette le, az adatokat pedig majd továbbítják a kormányhivatalnak.

Rovatok