A fiumei cápa legendája évtizedeken keresztül uralta a magyar sajtót, állandó témát adva az uborkaszezonban szenzációra vadászó újságíróknak. Csakhogy a hírlapi kacsának volt valóság alapja. Ahogy a múlt században élt híres magyar tengerbiológus, Leidenfrost Gyula is állította: a fiumei cápa eleven valóság. És a ragadozók ma is ott vannak az Adriai-tenger vizében.
Ki gondolta volna, hogy a fiumei cápa legendája hosszú évtizedeken keresztül a hírlapi kacsa szinonimája volt a magyar sajtóban. Pontosabban: annak a hírlapi kacsának, amely leginkább a nyári uborkaszezonban élte világát. Leidenfrost Gyula (1885–1967) tengerbiológus, a fiumei Magyar Tengerkutató Intézet egykori igazgatója 1935-ben A fiumei cápa címmel tanulmányt írt A Tenger című folyóiratba, amelyben a neves tudós cáfolta azt a hiedelmet, hogy az Adriai-tenger legendás haramiája csak az újságok hasábjain támad:
A régi jó békevilágban az olvasóközönség egy kalap alá foglalta a hírlapi kacsát meg a fiumei cápát. Szentül meg volt róla győződve mindenki, hogy a fiumei cápáról szóló hírt a ravasz szerkesztők évről-évre elteszik és akkor veszik elő, amikor az eseménytelen nyári szezon bekövetkezik. Hát pedig nem volt igazuk, mert a hírlapi kacsa csak az újságok hasábjain él, de a fiumei cápa eleven valóság, ha nem is mindet Fiume környékén fogták. A „fiumei” elnevezés azért ragadt rá, mert a Quarneróban fogott cápák legnagyobb részét Fiumébe szállították. Ennek megint két oka volt. Az egyik az, hogy a cápák fejére a fiumei Tengerészeti Hatóság tetemes vérdíjat tűzött ki, a másik meg az, hogy Fiuméban sok idegen megfordult, akik szívesen fizettek beléptidíjat, csak hogy láthassák a tenger félelmetes haramiáját.
Vagyis volt fiumei cápa, meg nem is. A Hon című napilap már jó másfél évszázada, 1869. július 24-én arról számolt be röviden, hogy a Nemzeti Múzeum állatgyűjteménye negyven darabbal gazdagodott, és van „ezek között két czápa, melyet fiumei halászok küldtek be”.
Hat héttel később, szeptember 3-án a Pesti Napló két környékbeli cápa felbukkanásáról írt:
Egy második czápa mutatkozott Fiume mellett, alig két nappal az elsőnek elfogatása után. Úgy gyanítják, hogy miután az előbbi nőstény volt, ez a párja, mely most özvegyi bujában keresi elvesztett kedvesét, melyen ugyan nem nagy öröme telnék, ha kitömve s bepáczolva meglátná; a bús férj után szorgalmasan vadásznak a partlakosok.
A század utolsó negyedében is időről időre cikkek jelentek meg a Kvarner-öbölben fürdőzőket riogató cápákról. Az Ellenőr című politikai napilap 1879. augusztus 6-i esti kiadásában Óriási czápa címmel közölt például beszámolót:
A fiumei kikötőben néhány hét óta egy óriási czápa mutatkozik, melyet számtalan kísérlet daczára sem sikerült eddig elfogni. Egyszer már bele került a kifeszített hálóba, de azt csak hamar széttépte. A czápa körülbelül 6000 kilogramm súlyú lehet. A fiumeiek ekként meg vannak fosztva azon mulatságtól, hogy a szabad tengerben fürödjenek.
1892. augusztus 9-én dettó a fiumei cápát (immáron sima c-vel) tűzte tollhegyére a Budapesti Hírlap tárcaírója:
A fiumei cápa a fővárosi sajtó saját külön tengeri kígyója. Ha szó van róla, még a legkomolyabb, legnehézkesebb újságok is facsarják magukból a nehezen csorduló humort és megeresztenek egy-egy mód nélkül elmés újdonságot, hogy íme, már megint felbukkant az Adrián az a híres nyári kacsa, mely az uborka-évszak rendes tüneménye; gyártja pedig a kánikulától nekitüzesedett fantázia, mert a fiumei cápa sült hazudság, a fiumei cápa nem egzisztál e világon.
A fiumei cápa ellenállhatatlanul beúszott az élclapokba. Az első magyar humoros újságban, az 1859-ben alapított Üstökös 1892. július 3-i számában a Kánikulás hírek között kapott helyet az alábbi szösszenet:
A fiumei czápa az idén is eljött Budapestre és találkozott a szabadban fürdőző Szapáry Gyula gróffal. Rövid gondolkodás után a czápa elnyelte a miniszterelnököt, de nem tudván megemészteni a grófnak véletlenségből fekete-sárgára föstött haját, öt szerencsésen kiköpte.
A legenda tovább élt a 20. században is, igaz, az újságírók jobbára csak hiányérzetüknek adtak hangot, mint a Kolozsvári Tükör zsurnalisztája 1926. szeptember 19-én:
Évek óta nem hallottunk már az uborkaszezon e gúnyosan emlegetett szenzációjáról, mely mindig akkor kelt szárnyra, ha a rettentő kánikulában már lopni és gyilkolni is lusták voltak az emberek s a redakcióbán nem volt semmi megírnivaló. A fiumei cápa? A fiumei cápa eltűnt.
Vagy a Képes Krónika tollforgatója, K. Török Miklós, aki 1930. augusztus 10-én kelt cikkében ismételten feltette a kérdést:
Hová lett a fiumei cápa? Az ifjabb generáció már nem is emlékszik rá, pedig volt valamikor, régi, nagyon régi nyári időkben, amikor megérkezett a fiumei cápa és azt jelentette a fővárosi lapok olvasóközönségének, hogy nem történt semmi.
Márpedig cápák mindig úszkáltak a Kvarner-öbölben. Hol több, hol kevesebb, hol csak a kisebb testűek, mint a macskacápa, hol nagyobbak is. A szakemberek szerint az Adriai-tengerben nem kevesebb, mint 26 cápafaj él. A nagytestű fajok közül az óriáscápa, a nagy fehér és a szürkecápa is honos az Adrián. A nagytestűek közül a kékcápa a leggyakoribb, de a part menti vizekben ritkán látható, mert ennek a fajnak a nyílt tenger a hazája.
Ami a legismertebb nagytestűt, a nagy fehér cápát illeti, az Adriai-tengeren az elmúlt másfél évszázadban – a világ tengereit figyelő Shark Research Institute (SRI) dokumentációja szerint – mintegy kilencven hiteles észlelés történt. A leghíresebb eseteket Elter Tamás újságíró cikke alapján foglaljuk össze.
Az egyik legdrámaibb cápatámadás 1908. július 7-én az Isztriai-félsziget déli csücskében lévő Medulin közelében történt. Fiatalok csónakáztak a tengerben, amikor cápák támadtak rájuk. A 16 éves Milena Scambelli vasrúddal igyekezett védekezni, de egyensúlyát vesztette, és a vízbe esett. Az egyik cápa leharapta a lábát. A Pesti Hírlap beszámolja szerint az odasiető halászok kivonszolták a sebesült leányt a partra, ahol csakhamar elvérzett. Milena tragédiáját festményen is megörökítették.
Sajnos magyar áldozata is volt a támadásoknak.
1934. augusztus 21-én a Mali Losinj közelében fekvő Susak szigeténél, a Sveti Margarina-zátony közelében úszott a 18 éves Novák Ágnes, aki még a tonhalcsapdán is átevickélt. A közeli halászhajón sikolyt hallottak, majd látták, hogy egy cápa vonszolja magával a lányt.
A szemtanúk állítása szerint egy 6-6,5 méter hosszúra becsült nagy fehér cápa volt a tettes. Két nap múlva a Fiumei-öbölben egy hasonló méretű példányt észleltek a halászok közvetlenül a felszín alatt, majd augusztus 30-án megint csak egy 6-6,5 méter hosszú nagy fehér cápa támadt rá a parttól 50-70 méterre tempózó férfira.
Az Opatija előtti vizekben több szerencsétlenség is történt.
1955. augusztus 26-án egy 32 éves augsburgi családanya pár méterre távolodott el a parttól, miközben férje és két fia kint napoztak. A nő hirtelen segítségért kiáltott, és a cápa a hozzátartozók szeme láttára csapott le áldozatára.
1955-ben további két fürdőző lelte halálát cápatámadás során. Hat év múlva, 1961. szeptember 24-én ugyancsak a városi strandon, a parttól száz méterre úszó 19 éves egyetemistára támadt egy nagy fehér cápa.
A hetvenes évek elején folytatódtak a támadások. 1970 augusztusában Novigrad mellett egy helyi légzőkészülékes búvár, egy évvel később az opatijai strandon egy fürdőző, majd 1971 szeptemberében a Kvarner-öbölben, Ika mellett egy lengyel turista vált áldozattá.
Az utolsó halálos kimenetelű szerencsétlenség a dalmáciai Omisnál történt, 1974. augusztus 10-én. Egy légzőcsővel búvárkodó 21 éves német fiatalemberre támadt egy ötméteres példány. Egy olasz nyaraló a búvár segítségére sietett, ki is rángatta a testét a cápa szájából, de a lábát olyan harapás érte, amely végzetesnek bizonyult.
Az 1970-es évek közepére megszűntek a cápatámadások. A szakemberek szerint a tömeges irtásuk megtette a hatását. Így az Adriából egy jó időre teljesen eltűntek (legalábbis az emberek látóköréből) a nagytestű cápák.
Ponosz Pave Arkovics horvát hajóskapitány 2003 júniusában úgy döntött, hogy nem riasztja el hazájától a külföldi turistákat. Az történt ugyanis, hogy
Arkovics legénysége Jabuka szigeténél egy 5,7 méter hosszú, két és fél tonna súlyú nőstény fehér cápát fogott ki az Adriából.
Az idegenforgalmi főszezon kezdetén aztán három héten át titkolta a rekordfogást. Képzelhetik, mit élhetett át a hajóskapitány: egyfelől ott volt az óriási zsákmány, másfelől meg a tengerpart népszerűsége. Az is átfuthatott az agyán, hogy 2003 addig sem szűkölködött a horrorisztikus szereplőkben. A dalmáciai Zadar környékén például a fekete özvegy nevű óriáspókok megjelenése keltett riadalmat. Ha ehhez hozzávesszük a már „hagyományos" erdőtüzeket és a nagy szárazságot, kész csoda, hogy 2003-ban is ki lehetett tenni a horvát tengerpartra a megtelt táblát.
2005 július 7-én pedig a Reful nevű horvát teherhajó legénysége látott Pulától 40 kilométerre nagy fehér cápát, ahogy a közeli olajfúrótorony munkásai és egy helybeli lakos is. A hír hallatán a parti őrség több hajóval átfésülte a környéket, de nem talált semmit.
2008-ban – csaknem három és fél évtized után – ismét cápatámadást jegyeztek fel az Adrián! A dalmáciai Vis szigetén, a parttól húsz méterre négy szlovén légzőcsöves búvár szigonypuskával halakra vadászott.
A sekély vízben az egyiküket egy cápa lábon harapta. A spliti kórházban sikeres életmentő operációt hajtottak végre a férfin, akinek a lábát amputálni kellett.
A műtét közben felfedezték, hogy a cápa egyik kitörött foga az izomrostok közé ékelődött. Ez alapján állapították meg, hogy a támadó egy öt méter körüli nagy fehér cápa lehetett.
Hogy mit hoz a jövő? Alessandro De Maddalena olasz tengerbiológus vizsgálatai mindenesetre azt mutatják, hogy az Adriai-tenger a nagy fehér cápák egyik szaporodási területe lehet, amire néhány újszülött egyedre vonatkozó megfigyelés is utal Montenegró és Dalmácia térségéből.