Index Vakbarát Hírportál

Egyszerre öten fulladtak a Szeret folyóba

2021. augusztus 2., hétfő 06:15

Öt fiatal fulladt a Szeret folyóba vasárnap délután a romániai Bákó megyében – írja a Krónika. A hatóságokat azt követően riasztották, hogy öten fürdőzés közben eltűntek a Bákótól mintegy 25 kilométerre fekvő Cotu Grosului településen. A kiskorúak a Szeret folyóban fürödtek. Először két gumicsónakkal indítottak kutatást, később a tűzoltóság és a rohammentő szolgálat, illetve a mentőszolgálat több egysége is a keresésükre indult. 

A megerősített keresésnek köszönhetően estig mind az öt kiskorút sikerült kiemelni a vízből, és habár azonnal nekiláttak az újraélesztésnek, ez nem vezetett eredményre. 

Az áldozatok közül ketten 14, ketten 17 évesek, míg az ötödik 18 éves.

A rendőrség közölte, hogy vizsgálatot indított a tragédia körülményeinek felderítése érdekében.

Rovatok