Index Vakbarát Hírportál

Negyven holttestet találtak a határfolyóban

2021. augusztus 2., hétfő 21:42

Több mint negyven holttestet találtak az utóbbi egy hétben az Etiópia és Szudán közötti határfolyóban, olyan áldozatokról lehet szó, akik a fegyveres összecsapások sújtotta észak-etiópiai Tigré tartományból menekültek el – közölte hétfőn a szudáni Kassala tartomány egyik névtelenséget kérő tisztségviselője.

Egyes holttesteken lövésnyomok voltak, a kezük össze volt kötve.

Az illetékes szerint igazságügyi orvostani szakértői vizsgálatra van szükség, hogy megállapítsák a halálozások pontos okát. A szudáni Hamdayet településen dolgozó két etiópiai egészségügyi dolgozó megerősítette, hogy holtesteket találtak a Setit-folyóban (etiópul Tekezé-folyóban).

Tigrében tavaly november óta dúlnak harcok a kormányerők és az etnikai alapon szerveződött  Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) fegyveresei között. A harcokban és légicsapásokban ezrek veszthették életüket, kétmillióan menekültek el otthonaikból, és súlyos humanitárius válság alakult ki, mert a régióba nem engedték be a segélyszervezeteket.

Addisz-Abeba júniusban tűzszünetet jelentett be, amelyet azonban a lázadók elutasítottak.

Rovatok