Index Vakbarát Hírportál

Egy fára akasztva találták meg Kijevben a belarusz aktivista holttestét

2021. augusztus 3., kedd 09:53

Röviddel azután, hogy nyoma veszett, az ukrán hatóságok megtalálták Vitalij Sisov belarusz aktivista holttestét egy fára akasztva, Kijevben. A fiatal férfi reggel ment el kocogni az otthona melletti parkba, de nem tért vissza onnan

A rendőrség előre megfontolt emberölés gyanúja miatt nyomozást indított, meglátása szerint az elkövetők öngyilkosságnak akarták álcázni a gyilkosságot. 

Korábbi hírünket, amely Vitalij Sisov eltűnéséről szólt, percekkel azelőtt adtuk ki, hogy megtalálták volna a holttestét. Ebben arról írtunk, hogy a fiatal férfi a Belaruszból menekülőket segítő Ukrajnai Belarusz Ház nevű szervezet vezetője volt, és „likvidálása” mögött vélhetően a belorusz titkosszolgálat, a KGB áll, ugyanis már több, határokon átívelő akciójukra derült fény az utóbbi időben. 

Belaruszt tömegtüntetések rázták meg a tavaly augusztusi, széles körben elcsalt választást követően, melyen a 27 éve regnáló Aljakszandr Lukasenka aratott fölényes győzelmet. A tiltakozásokra brutális megtorlással reagált a hatalom, ezért belaruszok tucatjai hagyták el hazájukat, menedékre lelve Litvániában, Lengyelországban és Ukrajnában. 

Rovatok