Nemcsak a posztszovjet térség, hanem egész Európa egyik legnagyobb bombázó-repülőtere adott otthont az idei, nyolcadik Finnugor Világkongresszusnak. A rendezvényt ugyanis az Észt Nemzeti Múzeumban tartották, amelyet az egykori repülőtér létesítményeit és kifutópályáját felhasználva öt éve immár interaktív múzeumként hasznosítanak. Itt kapott otthont a világ legnagyobb állandó finnugor etnográfiai kiállítása is.
Észtország második legnagyobb városának központjában emléktábla idézi fel a Csecsen Köztársaság hajdani elnöke, Dzsohar Dudajev tábornok emlékét, aki 1987 és 1991 között, még a szovjet hadsereg nehézbombázó gárdahadosztály parancsnokaként szolgált itt. Emléktáblát azért kapott, mert 1990-ben megtagadta a Moszkvából érkező parancsot, hogy rombolja le az észt parlament, valamint a televízió épületét. Nem akart civilekre fegyvert fogni, ezért megtagadta a parancs végrehajtását, és a laktanyára a szovjet helyett az észt zászlót tűzette ki.
A rendezvény szervezői a pandémia miatt tavalyról az idei nyárra tették át a találkozót, de az orosz hatóságok az idén is – a pandémiára hivatkozva – azt tanácsolták az Oroszország területén élő különböző népek vezetőinek és kutatóinak, hogy ne vegyenek részt a kongresszuson.
A háttérben meglévő orosz–EU feszültség rávetette az árnyékát a kongresszusra is. A finneknek a Finnországból való ki- és belépéskor – szintén a Covid elleni védekezés ürügyén – amúgy 300-300 eurót kell fizetniük, mivel állítólag ennyi náluk a teszt ára. Ezért – meg talán az oroszokhoz való jól bejáratott finn igazodási gyakorlatot követve – ők is inkább otthon maradtak, és online vettek részt az előadásokon és a szekcióüléseken.
A finn köztársasági elnök, Sauli Niinistö megszólalásában kínosan kerülte a kényes kérdéseket, a klímaváltozást tartotta legfontosabbnak kiemelni a sarkkör közelében élő uráli népek életében.
Áder János magyar köztársasági elnök viszont utalt arra, hogy a Finnugor Világkongresszus mint szervezet kifejezetten az Orosz Föderációban élő finnugor népek kezdeményezésére jó szándékú, egymással rokoni kapcsolatban álló nemzetek békés együttműködéséből született, aminél az összefogáshoz az alapot az egymás iránti bizalom szolgáltatta.
Áder János – tulajdonképpen a Magyarságkutató Intézet kezdeményezését felhasználva – arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt majd három évtizedben számtalanszor megtapasztaltuk, mennyi jó származhat a finnugor népek együttműködéséből, amelynek szemléltetésére a magyar köztársasági elnök a következő példát hozta fel: néhány magyarországi szakember 2016-ban megkereste az Észt Tudományos Akadémia akkori elnökét, Richard Willems urat, akiről tudták, hogy a világ egyik vezető populációgenetikai kutatóközpontját hozta létre Tartuban. A magyar kutatók egy hipotézisük ellenőrzéséhez kérték észt partnereik segítségét. Feltevésük lényege az volt, hogy a középkori feljegyzésekből ismert egykori Magna Hungaria mai területén, vagyis a Káma és a Volga folyó vidékén élő közösségek génkészletében talán fellelhető még olyan elem, amely alátámaszthatja a magyarokkal való távoli rokonságot.
Az észtek hatalmas adatbázisa és kiváló módszertana sikerre vezetett, a magyar kutatók hipotézise pedig igazolást nyert. Kiderült, hogy a megvizsgált genetikai alcsoport összesen három területen lelhető fel Eurázsiában: a Kárpát-medencében, Tatárföldön a hantik és a manysik között, és kifejezetten magas arányban, ötven százalék körül fordul elő egyes baskír régiókban. Vagyis észt–magyar-összefogással sikerült megtalálni a Keleten maradt magyarok nyomait, méghozzá egy olyan nép, a baskírok között, akik 1996-ban maguk is küldtek delegációt a második világkongresszusra Budapestre – derült ki Áder Jánosnak a világkongresszus küldöttei számára küldött videoüzenetében.
De sokkoló meglepetést mégis a lett elnök, Egils Levits okozott, aki most a Lettország területén élő legkisebb, a teljes felszívódás határán lévő, amúgy az ország középkori névadójának számító Livónia, pontosabban a lív közösségről beszélt. (Bár több százan tartják magukat lívnek, de csak néhány tucatnyian beszélik a nyelvet anyanyelvükként. – a szerk.)
Egils Levits elmondta: a lettek hosszú évszázadok óta élnek együtt a Balti-térségben a finnugor népekkel, a finnekkel, az észtekkel és a lívekkel. A lettországi lívek a mai lett nyelv és kultúra ősi létrehozói közé tartoznak. A lívek hagyományai hozzásegítettek ahhoz, hogy kialakuljon a lettek identitása az európai kulturális térben. E közösség létét a lett alkotmány is rögzíti és a Lett Köztársaság alaptörvényének preambulumába is belefoglalták.
Az államnyelvről szóló törvényben szintén rögzítették, hogy a lett állam kötelessége a lív nyelvnek mint őshonos nyelvnek a védelme és fejlesztése. Ez azt jelenti, hogy a lettországi lívek örökségének tanulmányozása és gondozása a lett állam feladata. A lívek szülőföldje, Lettország magára vállalta második őshonos népe feletti gondoskodás feladatát. Intézményeket alapítottak, hogy ezt a feladatot ellássák. Három éve, a lett állam megalakulásának századik évfordulóján létrejött a Lett Egyetem Lív Intézete. Az ENSZ égisze alatt jövőre induló, a Világ őshonos népeinek nemzetközi évtizede elnevezésű programba lett és lív képviselőt egyaránt küldtek.
A lett elnök úgy vélte:
mindez híven bizonyítja, hogy a szovjet megszállás ötven esztendeje, amely alatt Lettország északnyugati részén a lívek házait a szovjet hatóságok megsemmisítették, nem bizonyult elegendőnek arra, hogy a népet el tudják törölni a föld színéről.
Egils Levits szerint a finnugor népek közösségében szükség van minden – még a legkisebb hangra is.
Hadd szóljon a lív és lett hang a finnugor népek kórusában!
– mondta a lett elnök.
Kersti Kaljulaid, az észt elnök asszony arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyelv a nemzeti identitás legfontosabb alkotóeleme. Amennyiben valamely másik nyelv befolyása annyira erőteljessé válik, hogy az emberek lemondanak arról, hogy saját anyanyelvükön beszéljenek, azon tanuljanak, komoly veszély lehet. Az elmúlt száz esztendőben a finnugor nyelvek többször is voltak ilyen helyzetben.
Ha a saját anyanyelvünkön való megszólalás szégyenérzetet kelt, az a nemzettudat sérülésének az első lépcsőfoka. Sajnos néhány finnugor nép nyelvi és kulturális tere vészes mértékben zsugorodik, csökken az ezeken a nyelveken beszélő emberek száma, ami annak a következménye, hogy szűkül az anyanyelvi oktatás tere és csökken a nyelv alkalmazásának szférája. Nem békélhetünk meg e jelenséggel szótlanul. Nem kívánhatjuk, hogy nyelveinket családi körbe zárva használhassuk, egyfajta egzotikumként, ami csak a turistaforgalom növekedéséhez hozzájárulva hajt hasznot, hiszen ebben az esetben nyelveink elveszítik jövőjüket. Legyen valamennyiünk, de főként az államisággal rendelkező finnugor népek közös gondja az őshonos népek nyelvének megőrzése és fejlesztése! – jelentette ki az észt elnök asszony, hangsúlyozva, hogy jövőre kezdődik a Világ őshonos népeinek nemzetközi évtizede nevű rendezvénysorozat, amelynek célja, hogy a nemzetközi közösség figyelmét ráirányítsa a veszélyeztetett őshonos nyelvekre
– jelentette ki az észt elnök.
Észtország kulturális minisztere, Anneli Ott a rendezvény után az Indexnek azt mondta, hogy a kis finnugor népek nyelveinek megőrzését ma már az internet is hatékonyan segíti. Mint mondta,
ha gyermekkorukból néhány szó ragadt is meg csak a tudatukban, már ez is kiváló támasz lehet. Észtországban három olyan intézmény is van, amely olyan nyelvművelést elősegítő tevékenységeket támogat, amelyek révén a nyelvet nem csupán megőrizni, hanem fejleszteni is tudja, aki szeretné.
Anneli Ott azt mondta, hogy optimista, mert a digitalizáció egyik eredménye, hogy a világot sikerült összezsugorítani,
és minél inkább kommunikálunk a körülöttünk lévő világgal, az összes többi nemzettel, annál inkább meg tudjuk velük értetni, hogy kik vagyunk.