Rátámadt egy esztenára egy medve Kolozs megyében, Kolozsvártól 41 kilométerre.
Az első kérdés, ami felmerülhet az emberben a medvetámadással kapcsolatban:
mi az esztena?
Nos, Magyar Néprajzi Lexikon szerint „a fejősjuhászattal kapcsolatos szállásgazdaság, elsősorban az a legelőterület, ahol az esztenaház áll".
Ami viszont ennél is fontosabb, hogy a Mócs településen történt incidensben két juh vesztette életét, a pásztorok pedig attól tartanak, hogy nem ez volt az utolsó eset.
A Főtér rámutat: ehhez hasonló esetek Hargita megyében a leggyakoribbak, az utóbbi időben a Kolozs megyei településeken is megszaporodtak a medvekárok.
A kolozsvári lap emlékeztet, hogy tavaly májusban a Torda melletti Aranyosgyéresre tévedt be egy példány, majd nem sokkal később, feltehetően ugyanaz az állat a Kolozsvártól mintegy húsz kilométerre, Torda és a Tordai-szoros között fekvő Szind mellett tört be egy farmra, és megölt egy tehenet. Szeptemberben pedig már a a Kolozsvár szomszédjában lévő Őzek-völgyében bukkant fel két medve, és falatozott a környékbéli jószágokból.
Nem mellesleg a medveinvázió eljutott Magyarországra is, legutóbb Eger mellett láttak kettőt is a nagyvadból.