Index Vakbarát Hírportál

Kitört az arénából a harci bika, kocsival gázolták halálra

2021. augusztus 9., hétfő 22:11

Elszökött egy viadalról egy harci bika a spanyolországi Brihuegában, majd nekilódult a szabadságnak a város szűk utcáin.

Útközben felöklelt egy 73 és egy 64 éves férfit, életveszélyessé téve a tartózkodást Brihuega utcáin. A helyiek ezért jobbnak látták elhárítani az egyébként általuk előidézett patás vészt, és hátulról elgázolták a több tonnás, szabadságvágyó állatot.

A Guardian beszámolója szerint a helyi arénában a concurso de recortadores nevű, a bikát körbeugráló, és közben hergelő, különböző mutatványokkal teli játékot játszották, annak reményében, hogy elnyerjék „az aréna legbátrabbja” címet.

A versenyről készült felvételen jól látszik, hogy a bika meglehetősen tudatosan nekimegy az aréna ajtajának, lebontja, majd a szabadság felé veszi az irányt.

A két útjába tévedt idős ember kisebb sérülésekkel megúszta, állapotuk stabil.

A felvételen az is látszik, ahogy kocsival hátulról belehajtanak a bikába. Addig hajtottak bele, amíg el nem pusztult – mondta egy helyi lakos.

Az eset óriási felháborodást keltett az állatvédők körében. 

Szégyenletes és borzasztó képeket láttunk Brihuegából. A történtekért szigorú büntetés kell, hogy járjon, hogy az ilyen események többé ne képezzenek szégyenfoltot országunkon

– fogalmazott a történtek kapcsán Sergio Torres, a madridi kormány állatvédelmi illetékese.

Ezzel szemben a  guadalajarai bikaviadal-egyesület méltatta a helyiek közbelépését, mondván, ezzel megakadályozták, hogy nagyobb tragédia történjen.

A rendőrség nyomozást indított az ügyben, a bikagázolókat már azonosították, de egyelőre nem történt letartóztatás, mivel nemigen tudják hova tenni az incidenst.

Rovatok