Index Vakbarát Hírportál

„Apátok hibákat követett el!” – lemondott a zaklatással vádolt kormányzó, Andrew Cuomo

2021. augusztus 10., kedd 18:23 | aznap frissítve

Benyújtotta lemondását New York állam szexuális zaklatással vádolt kormányzója, Andrew Cuomo.

Cuomo ellen előző héten tettek büntetőfeljelentést, ugyanis a gyanú szerint a kormányzó tizenegy nőt zaklathatott.

A minap Cuomo titkárnője is lemondott, valamint őt magát is sok, saját politikai táborán belüli politikus – köztük Joe Biden is – lemondásra szólította fel. Ennek ellenére Cuomo még a múlt héten is New York állam kormányzati honlapján közvetített egy sajtótájékoztatót, ahol az ellene felhozott vádakat cáfolták a saját ügyvédei. 

Kedden délután azonban fordult a kocka és a kormányzó bejelentette lemondását. 

A körülmények fényében úgy érzem, hogy a legjobb dolog, amit most tehetek, az, ha félreállok, és hagyom, hogy a kormányzat csinálja a dolgát 

– mondta Cuomo az NBC News tudósítása szerint. Saját bevallása szerint döntését az is befolyásolta, hogy

New York állam törvényhozásában már az bizalmatlansági indítvány (impeachment) megindítását is kilátásba helyezték. 

A kormányzó mindeközben többé-kevésbé elismerte azt, hogy nem megfelelően viselkedett a nőkkel szemben. 

Édesapátok hibákat követett el. Ezekért bocsánatot kért, és tanult belőlük, erről szól az élet

– üzente három lányának a lemondásában. 

A kormányzó amellett, hogy elnézést kért az áldozatoktól, megköszönte nekik, hogy nyilvánosságra hozták a történteket. Mindeközben azt állította, hogy senki sem akart zaklatni.

Időröl időre megölelek és megpuszilok embereket, nőket és férfiakat egyaránt. Egész életemben így tettem, amióta csak emlékszem

– mondta, hozzátéve: nem érzi úgy, hogy bárkivel is átlépte volna azt a határt, amit nem lehetne, de elképzelhetőnek tartja, hogy nem mérte fel jól a helyzetet. „Vannak olyan generációs és kulturális szakadékok, amelyeket nem észleltem” – mondta.

Cuomo helyébe Kathy Hochul kormányzóhelyettes lép majd, aki korábban maga is „visszataszítónak és törvénytelennek” nevezte a kormányzó viselkedését. Ő fogja kitölteni a ciklust a következő választásokig,

amivel egyben New York első női kormányzója is lesz majd. 

Cuomo lemondása 14 nap múlva lép érvénybe, akkor veszi majd át a szintén demokrata politikus. Bill de Blasio, New York városának polgármestere a történteket úgy kommentálta, hogy szerinte „ennek már itt volt az ideje” és New Yorknak jót fog tenni ez a változás.

Rovatok