Index Vakbarát Hírportál

Nem oltatta be magát a család, egy hét alatt mindhárman meghaltak

2021. augusztus 10., kedd 15:19 | aznap frissítve

Egy hét leforgása alatt meghalt koronavírusban az a brit pár, valamint egyik felnőtt fiuk is, akik mindannyian oltásellenesek voltak.

A család összes tagja – a 73 éves apa, a 65 éves anya, valamint negyvenéves fiuk – krónikus betegségben szenvedett, de így sem akarták felvenni a vakcinát. 

A családom elhitte az oltásellenes propagandát

– mondta a Wales Online-nak a pár másik fia, Francis Goncalves. 

Francis szerint édesapja valószínűleg akkor kapta el a vírust, amikor a veseköve miatt kórházba ment július 6-án. Két nappal később, július 8-án másik fiukkal, Shaullal összeültek egy vacsorára, és mindannyian megbetegedtek a következő napokban.

JÚLIUS 12-ÉN A SZÜLŐKET MÁR KÓRHÁZBA KELLETT SZÁLLÍTANI.

A fiukat, Francis testvérét otthon ápolták, annak ellenére is, hogy súlyos tünetek jelentkeztek nála. Végül július 17-én hirtelen őt is beszállították a kórházba,

DE MÁSNAPRA így is ÉLETÉT VESZTETTE. 

Testvére szerint a férfi rendszeresen járt edzeni, egészségesen étkezett és 15 éve nem fogyasztott alkoholt. Három nappal később Francis apja is meghalt, az anyja pedig már kómában feküdt. Végül július 24-én ő is elhunyt.

Francis azóta eltemette a családtagokat, de elmondása szerint még mindig nem tudta feldolgozni a történteket. 

AZ ESET TANULSÁGAKÉNT viszont mINDENKIT ARRA KÉR, HOGY OLTASSa BE MAGáT, ÉS NE DŐLJöN BE AZ ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLETEKNEK. 

Rovatok