Index Vakbarát Hírportál

Kenőpénz elfogadásáért nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki egy szlovák üzletember ellen

2021. augusztus 13., péntek 16:19

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Miroslav Vyboh szlovák üzletember ellen – írja a Körkép.

A felvidéki portál szerint a Specializált Büntetőbíróság a parancs kiadásával a Speciális Ügyészi Hivatal javaslatának tett eleget.

Az üzletembert KENŐPÉNZ ELFOGADÁSÁNAK BŰNTETTÉVEL VÁDOLJÁK.

Vybohot a múlt héten vádolták meg a Vámszedő III. nevű üggyel összefüggésben. A vád szerint Vyboh csúszópénzt kérhetett Michal Suchoba IT-vállalkozótól Peter Pellegrini akkori pénzügyi államtitkár részére, aki később az ország miniszterelnöke is volt.

Suchoba egyik vállalata, az Allexis 2013-ban elnyert egy 5,5 millió eurós közbeszerzést virtuális pénztárak projektjéhez kapcsolódóan. 

Mindehhez viszont egy törvénymódosításra is szükség volt, amit csak az akkor kormányzó Smer segítéségével lehetett keresztülvinni. Frantisek Imrecze, a pénzügyi főigazgatóság egykori igazgatójának vallomása szerint ezért a politikai szívességért Pellegrini kért pénzt, de a konkrét összeget Vyboh határozta meg.

Az alku keretében 150 ezer euró cserélhetett gazdát, amelyet Suchoba készpénzben fizethetett ki a közvetítőként működő Vybohnak. Pellegrini és Vyboh mindezt tagadja. 

Vyboh jelenleg külföldön tartózkodik,

de a védőügyvédje szerint készen áll arra, hogy szembesítsék a vádakkal és válaszoljon rájuk.

Mindezt egy online videokonferencián tenné meg, amire a büntetőtörvénykönyv szerint lehetősége is van. 

Rovatok