Index Vakbarát Hírportál

Külföldre menekült az afgán elnök, a tálibok elfoglalták a palotáját

2021. augusztus 15., vasárnap 17:58

Asraf Gáni, 2014 óta hatalmon lévő afganisztáni elnök szombaton az országgal északon határos Tádzsikisztánba menekült a talibánok előretörése elől – jelenti az Al-Jazeera a Reutersre és egyéb, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Eközben az MTI arról adott hírt, hogy 

tálib felkelők behatoltak az elnöki palotába Kabulban, és elfoglalták az épületet.

Elmenekülése előtt Asraf Gáni tárgyalásokat kezdett a tálibok küldötteivel a hatalom békés átadásáról.

A tálibok alighanem diktálhatják a feltételeket. Az utóbbi napokban a legtöbb településen mindenféle komoly ellenállás nélkül adták meg magukat a kormánykatonák és a velük szövetséges törzsi milíciák tagjai. Mazari Sarif, az ország negyedik legnagyobb települése is szinte puskalövés nélkül váltott gazdát.

Közben a kormánykatonák a Bagramban lévő légi támaszpontot is átadták a táliboknak, a bázison lévő börtönben eddig mintegy ötezer tálibot, illetve egyéb iszlamista szélsőségest tartottak fogva.

A tálibok által elfoglalt területeken már ismét 

bevezették az iszlám törvénykezést, a sáriját, és korlátozzák a nők jogait: nem járhatnak iskolába, az oktatás csak a vallási kérdésekre terjed ki. a nők munkát sem vállalhatnak, és csak férfi rokonaik társaságában hagyhatják el otthonukat

– írja a HVG.

A regionális hatalmak is azon fáradoznak, hogy ne gyűrűzzön tovább a krízis.  

Az MTI tudósítása szerint Törökország és Pakisztán mindent megtesz annak érdekében, hogy az afganisztáni helyzet mihamarabb stabilizálódjon – jelentette ki vasárnap Recep Tayyip Erdoğan török elnök Isztambulban, Arif Alvi pakisztáni államfő jelenlétében egy Pakisztán számára gyártott hadihajó vízre bocsátási ceremóniáján.

Erdoğan a beszédében hangsúlyozta, hogy 

Törökország Afganisztánból Iránon keresztül érkező és egyre növekvő migrációs hullámmal áll szemben.

Rámutatott, hogy ennek megakadályozása érdekében Ankarának és Iszlámábádnak fokoznia kell együttműködését. A török államfő nyomatékosította:

Továbbra is mindent megteszünk annak érdekében, hogy a térség és mindenekelőtt Afganisztán stabilitása mihamarabb helyreálljon. Eltökéltek vagyunk a tekintetben, hogy a rendelkezésünkre álló összes eszközt mozgósítsák ennek érdekében.

Az utóbbi hetekben egyre több afgán menekült érkezik Iránon keresztül a kis-ázsiai országba, ami a lakosság körében is aggodalmat kelt. Ankara a közelmúltban az iráni határon épült betonfal meghosszabbításáról döntött, amelynek hossza így 295 kilométer lesz.

Erdoğan vasárnap korábban az iráni határon szolgáló parancsnokokhoz intézett szavaiban azt mondta, hogy a fallal teljesen megakadályozzák az átjárást a török–iráni határon.

Rovatok