Index Vakbarát Hírportál

Tálibok szóvivője: Senkinek nem esik bántódása

2021. augusztus 17., kedd 20:44

A tálibok békés kapcsolatok fenntartására törekszenek más országokkal. Ezt a radikális iszlamista szervezet szóvivője mondta, a tálibok afganisztáni hatalomátvétele utáni első, kabuli tájékoztatóján.

Zabihullah Mudzsáhid hangsúlyozta: nem akarnak sem belső, sem külső ellenségeket, a nőknek lehetőségük lesz dolgozni és tanulni, és „nagyon aktívan vehetnek részt a társadalomban, de csakis az iszlám törvények keretein belül”. A szóvivő hozzátette: a nők dolgozhatnak például az egészségügyben és az oktatásban.

A szóvivő jelezte: a tálibok nem akarnak megtorlást alkalmazni korábbi katonákkal és az előző, nyugati támogatású kormány tagjaival szemben.

Amnesztiát adnak az afgán kormányerők tagjainak, valamint a nemzetközi erőkkel együttműködő vállalkozóknak és tolmácsoknak.

Senki sem fogja bántani őket, senki sem fog kopogtatni az ajtajukon

– hangsúlyozta a szóvivő. A tálib harcosok nem léphetnek be senki házába engedély nélkül. A szóvivő azt ígérte, hogy a kormányban valamennyi fél képviseltetheti magát – írja az MTI.

Mudzsáhid szerint a magántulajdonban lévő média továbbra is szabadon és függetlenül működhet Afganisztánban, ugyanakkor az újságírók munkájuk során nem sérthetik meg a nemzeti vagy iszlám értékeket. Megerősítette: a külföldi nagykövetségek biztonságban lesznek, és senkinek sem esik bántódása Afganisztánban.

Rovatok