Index Vakbarát Hírportál

NATO-bázis létesülhet Ukrajnában?

2021. augusztus 18., szerda 14:22

Az ukrán kormánypárt, a Nép Szolgája szerint nagy változásokra kell számítani Ukrajnában Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai útját követően – írja a KárpátHír.

Oleg Dunda, a párt parlamenti frakciójának tagja azt mondta: Zelenszkij hazatérése után jelentős személyi változások lesznek a kormányban. Állítása szerint a kormányfőt menesztik, és  a kormánytagok 90 százalékát lecserélik. 

Továbbá változások lesznek az ügyészségnél és az elnöki hivatalban is, a politikai irányváltásnak és az újonnan kapott feladatoknak megfelelően.

Oleg Dunda úgy véli, hogy Zelenszkijt Washingtonban ellátják majd új tanácsokkal, a honvédelemre vonatkozó javaslatokkal is. A képviselő szerint szinte biztosra vehető az is, hogy a közeljövőben egy NATO-bázis nyílhat Ukrajnában valamilyen fedőnév, például kiképző központ megnevezéssel.

Rovatok