Index Vakbarát Hírportál

Sydneyben megint maszkot kell hordani

2021. augusztus 20., péntek 10:34

Meghosszabbították a legnagyobb ausztrál város, Sydney koronavírus-járvány miatti zárlatát, szeptember 30-áig. A település leginkább fertőzött részein éjszakai kijárási tilalmat is bevezettek – írja az MTI.

Új-Dél-Wales állam miniszterelnöke, Gladys Berejiklian hangsúlyozta: az újabb korlátozások, beleértve a nyilvános terekben előírt maszkviselést is, azért szükségesek, mert 

az államban a harmadik egymást követő napon regisztráltak több mint 600 új fertőzöttet.

Canberrában az elmúlt 24 órában 16 új esetet jegyeztek fel, a főváros lakosságának mintegy öt százaléka van karanténban. Jóllehet Ausztrália eddig sikerrel vette fel a harcot a pandémiával, a harmadik hullámmal érkező delta-variáns miatt ismét emelkedett a fertőzésszám, a zárlatok miatt pedig a világ tizenharmadik legerősebb gazdasága a recesszió szélére sodródott.

Az országban a járvány kitörése óta több mint 42 ezer fertőzést regisztráltak, és 975 halálos áldozatot jeleztek. A 16 éven felüli lakosság 28 százaléka kapta meg az oltás mindkét adagját.

Rovatok