Index Vakbarát Hírportál

Az afgán menekültek befogadására szólít fel az Európai Bizottság elnöke

2021. augusztus 21., szombat 18:39

Az afgán menekültek befogadására hívta fel a nemzetközi közösséget szombaton Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Von der Leyen Charles Michellel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnökével és Pedro Sánchez spanyol kormányfővel tett látogatást a nap folyamán a Madrid-közeli Torrejón légi támaszponton működő, a dél-ázsiai országból evakuált emberek számára létrehozott fogadóközpontban.

A kiszolgáltatott emberek áttelepítése a legnagyobb fontossággal bír. Ez erkölcsi kötelességünk

– hangoztatta az Európai Bizottság elnöke. Mint mondta, a jövő heti G7-találkozó kiemelt napirendi pontja kell legyen, hogy nemzetközi közösség által szervezett, törvényes és biztonságos bevándorlási utakat találjanak globálisan azon afgánok számára, akik védelemre szorulnak.

A német politikus az idei évre Afganisztánnak szánt, 57 millió eurós humanitárius támogatás növelését is kilátásba helyezte. Mint mondta, hamarosan ismertetnek egy erre vonatkozó javaslatot. Kijelentette, hogy nemcsak azoknak kell segítség, akiket sikerült evakuálni, de azok számára is, akik Afganisztánban maradtak. Leszögezte egyben, hogy a tálibok nem részesülhetnek az Afganisztánnak ígért uniós forrásokból, ha nem tartják tiszteletben az emberi jogokat, így a többi között a nők és a kisebbségek jogait.

Halljuk a tálibok nyilatkozatait, de mindenekelőtt a cselekedeteik révén fogjuk megítélni őket

– húzta alá von der Leyen.

Pedro Sánchez közölte, hogy a bázison kialakított létesítményben nyolcszáz embert tudnak elhelyezni.

Uniós és tagállami tisztségviselők is elismerték ugyanakkor, hogy a legnagyobb akadály, amelyet le kell küzdeni az evakuálásban, az, hogy az emberek be tudjanak jutni a kabuli repülőtérre, miután a radikális tálibok átvették a hatalmat az országban. Spanyolország például jelezte, hogy evakuációs járatain több üres hely is volt.

Ursula Von der Leyen ezzel összefüggésben elmondta, hogy az uniós küldöttség tagjai a Hamid Karzai repülőtéren folyamatosan próbálnak segítséget nyújtani „egy nagyon bonyolult helyzetben az országot elhagyni kívánóknak”.

A spanyolországi támaszpontra érkező emberek mintegy három napot töltenek helyben, mielőtt továbbküldenék őket az ország más térségeiben található befogadóközpontokba, illetve más tagállamokba.

Von der Leyen egyben megerősítette, hogy az EU operatív egyeztetéseket folytat Afganisztán új uraival, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez semmiképpen sem jelenti a tálibok elismerését. Mint mondta, ez mindenekelőtt az evakuálási folyamat megkönnyítését szolgálja.

Rovatok