Index Vakbarát Hírportál

Videó: Elszundított a román miniszter a sajtótájékoztatón

2021. augusztus 21., szombat 14:18

Elaludt Dacian Ciolos EP-képviselővel közösen tartott sajtótájékoztatóján Ciprian-Sergiu Teleman, Románia kutatásért, innovációért és digitalizálásért felelős minisztere – írja a kolozsvári Főtér.

A miniszter annak a pártnak, a Szabadság Egység és Szolidaritás Pártjának (PLUS) a tagja, amelynek az elnöke Dacian Ciolos. Az EP-képviselő nemrég repült haza Brüsszelből Romániába, és egy sajtótájékoztatót tartott Nagyszebenben, amelyen Telemannak is jelenése volt.

A jelek szerint a miniszter tényleg sokat dolgozik, ugyanis a sajtótájékoztató egy pontján a szemei szép lassan lecsukódtak, majd a feje is oldalra dőlt.

Később pedig a mellette ülő társához hasonlóan az okostelefonját nyomkodva próbálta ébren tartani magát.  A jelenlévő újságírók utóbb meg is kérdezték a minisztertől, hogy jól van-e, mire beismerte, hogy fáradt.

Rovatok