Index Vakbarát Hírportál

Felszállt a Wizz Air repülőgépe az államtitkári bejelentés után

2021. augusztus 22., vasárnap 21:18

Felszállt az üzbegisztáni Bukharából a WizzAir Airbus A321-es utasszállító repülőgépe, röviddel azután, hogy Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára bejelentette, hogy vasárnap az esti órákban, várhatóan éjfél körül Budapestre érkezik Afganisztánból a mentőakcióban részt vevő első magyar repülőgép – írja a 24.hu.

Amint arról az Index is beszámolt, Magyar Levente arról beszélt, hogy a kimenekítettek nagy része afgán, jelentős része pedig magyar és amerikai állampolgár. További részleteket elmondása szerint akkor közölnek, amikor a kimenekítettek mindegyike biztonságban lesz. A szombati rendkívüli Kormányinfón elhangzottak szerint 78 magyart, tíz családot, köztük 30 gyereket helyeztek biztonságba.

A Magyar Honvédség rendelkezésre bocsátott két Airbus A319-es csapatszállító repülőgépe összesen 280 fő befogadására alkalmas. Úgy tudni, a két honvédségi gép továbbra is a térségben marad.

Rovatok