Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: Magyarország 110 százalékban lojális, a szövetségesei nem mindig

2021. augusztus 23., hétfő 13:33

Magyarország 110 százalékig lojális, megbízható partnerként viselkedik az afganisztáni evakuálási műveletek során, ezért ezt várja el szövetségeseitől is, ami azonban nem minden esetben valósul meg – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten a tárca közleménye szerint.

Sajtótájékoztatóján a tárcavezető újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy előző éjszaka megérkezett Budapestre a mentőakcióban részt vevő első repülőgép, 173 emberrel a fedélzetén, akiknek egy jelentős részét amerikai és osztrák kérésre szállították el.

Leszögezte, cserébe

a kormány azt várja el, hogy a szövetségesek, köztük a kabuli repülőtér felügyeletét ellátó amerikai katonák, ne gátolják a Magyarország által kihozni kívánt emberek bejutását a légikikötő területére, ahogyan ez az elmúlt időszakban többször megtörtént.

Szijjártó Péter elfogadhatatlannak nevezte az ezzel kapcsolatos érvelést, miszerint a túl nagy tömeg miatt akadályozták meg a bejutást. Mi nem növeljük a tömeget, ott a gépünk, bemennek az emberek, és felszállnak. Nem várakozni akarjuk bevinni oda az embereket – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy több csatornán is jelezték a problémát, és van is előrelépés, de fontos, hogy még rugalmasabb legyen az együttműködés.

Arról is beszámolt, hogy vannak magyar katonák a terepen, akik segítik az érintettek azonosítását, bejutását. Mint mondta, a kimenekítendő magyar állampolgárok mellett százas nagyságrendben vannak olyan helyiek is, akik a magyar katonai kontingenst segítették személyesen az elmúlt években.

Természetesen őket bajtársként kell kezelnünk, az ő kimentésükön is folyamatosan dolgozunk. Kizárólag a honvédelmi minisztérium által beazonosított, a magyar katonákkal együttműködő, velük együtt dolgozó, őket segítő emberekről és családjaikról lehet szó

– fogalmazott. Végezetül úgy vélekedett, hogy mindenekelőtt az emberéletek mentésére kell összpontosítani, utána lehet beszélni a történtek kapcsán erkölcsi kötelességekről, illetve arról, hogy mi okozta az afganisztáni nemzetközi beavatkozás "totális kudarcát".

Rovatok