Index Vakbarát Hírportál

Kabuli robbantás: 72 halálos áldozat, több mint 165 sérült

2021. augusztus 26., csütörtök 21:46 | aznap frissítve

Csütörtök délután robbantásos merénylet történt Afganisztánban, a kabuli repterén. Cikkünk publikálásakor még mindig folyamatban van a sebesültek ellátása és a veszteségek felmérése. Az eseményeket percről percre közvetítettük, most pedig összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat. 

A nyugati államoknak már csütörtök délelőtt értesüléseik voltak arról, hogy az Iszlám Állam helyi szervezete, az ISIS-K merényletet készíthet elő a reptéren, amely még mindig telítve van az országból menekülni akaró emberekkel. Mint utólag kiderült, még a tálibok is arra figyelmeztették a nyugatiakat, hogy terrorcselekmény következhet be a helyszínen. Emiatt a nyugatiak figyelmeztetést adtak ki, hogy aki teheti, kerülje el a repteret. 

Délután pedig meg is történt a baj, amikor két robbanás történt.

Az eddigi információk szerint öngyilkos merénylők követték el a terrorcselekményt, amelyben rengetegen megsérültek. Helyszíni beszámolók szerint a robbantások után az egyik helyszínen tűzharc vette kezdetét. 

A LEGFRISSEBB adatok szerint 72 körül van a halálos áldozatok száma, sérültekből pedig 165-nél is több lehet.

A halottak közül 60-an afgán civilek, 12-en pedig amerikai katonák voltak (köztük 15 sérült van). A halott civilek közt gyermekek is vannak. A Pentagon azt mondta, hogy szerintük a merényletet az Iszlám Állam követte el,

Nem sokkal később pedig a terrorszervezet fel is vállalta ezt.

Csütörtök estére EU és a NATO, valamint a tálibok is elítélték a kabuli repülőtéren elkövetett támadást, Joe Biden amerikai elnök pedig elhalasztott egy találkozót az izraeli elnökkel a vészhelyzet miatt. 

Mindeközben az amerikaiak attól tartanak, hogy akár újabb terrortámadásokkal is számolni kell Kabulban.

Ennek ellenére a legtöbb nyugati állam azonban a merénylet ellenére is folytatja az evakuálásokat. Ezt már az amerikaiak, a britek és a franciák is megerősítették. A németek és a kanadaiak szerencséjükre épp a merénylet előtt fejezték be a kimenekítéseket. 

Rovatok