Index Vakbarát Hírportál

Videón a parlamenti tömegverekedés, hazaárulónak nevezték a volt minisztert

2021. augusztus 26., csütörtök 14:24 | aznap frissítve

Kétszer is tömegverekedés tört ki Örményország parlamentjében szerdán, miután egy képviselő „hazaárulónak” nevezte a korábbi védelmi minisztert. 

A képviselő, Ayk Sargsyan azt állította, hogy a volt miniszter, Seyran Ohanyan idején azok, akik lefizették a megfelelő embereket, mentesülhettek a katonai szolgálat alól. 

Erre reagálva Ohanyan megpróbálta őt megdobni egy flakonnal.

Majdnem sikerült is, de a képviselő még időben elhajolt az üveg elől. Erre reagálva többen – köztük a képviselő is – flakonzáport zúdítottak a volt miniszterre. 

Ezután egymásnak estek a  kormánypárti és ellenzéki képviselők, mire az országgyűlési őrség is berohant a terembe és megpróbált rendet tenni. Az élő parlamenti közvetítést csak ezután szüntették meg.

Az őrség próbálta kivezettetni a rendbontó képviselőket, a bent maradt honatyák egyike azonban ismét kirohanást intézett politikai ellenfelei ellen, amiből megint verekedés lett. Ez alkalommal az egyik képviselő egy elég kemény rúgást is bevitt a politikai ellenfelének, utána pedig ököllel estek egymásnak, mígnem az őrség le nem állította őket. 

A két szerdai verekedés mellett egyébként kedden is volt már egy összetűzés a parlamentben, vagyis három nap alatt összesen kétszer estek egymásnak a honatyák. 

Rovatok