Index Vakbarát Hírportál

Otthon ünnepelhetik születésnapjukat a magyar orvoscsapat által szétválasztott sziámi ikrek

2021. augusztus 30., hétfő 07:52

Immár két éve, hogy egy kisebb orvosi csodának köszönhetően sikerült szétválasztani a bangladesi sziámi ikreket. A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány missziós csapata az akkor már másfél esztendeje zajló Operation Freedom műtétsorozatban segédkezett a rendkívül komplikált műtét végrehajtásában.

A magyar csapat egy komplex idegsebészeti, plasztikai sebészeti, illetve aneszteziológiai és intenzív terápiás együttműködést igénylő, maratoni végső szétválasztó műtétet hajtott végre rajtuk. Ezáltal Rabeyának és Rukayának új életminőséget sikerült adni.

A műtét sikerült, Rabeya a műtétsorozat nyertese lett, Rukaya halmozottan sérültté vált, de él. Sokak szerint az is csoda, hogy élnek.

Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány a Facebook-oldalán arról ír: két éve, hogy Budapesten ünnepeltük a fejüknél összenőtt bangladesi ikerkislányokat, Rabeyát és Rukayát a harmadik születésnapjukon, az utolsón, amit még testben összekötve éltek meg. Hat hete lettek ötévesek, és ez volt a második év, amit a missziós csapat munkájának köszönhetően immáron szétválasztva tölthetnek

Bár Bangladesben a pandémia beárnyékolja az ünnep örömét, ez az első születésnapjuk, amelyet családi otthonukban két különálló gyermekként töltenek.

Rovatok