Index Vakbarát Hírportál

A WHO európai igazgatója: Nem luxus a harmadik dózis, adják be!

2021. augusztus 30., hétfő 17:41 | aznap frissítve

A koronavírus elleni harmadik, emlékeztető dózis „nem luxusoltás”, és igenis szükség van rá azok megvédéséhez, akik a leginkább ki vannak szolgáltatva a vírusnak – mondta hétfői állásfoglalásában Hans Kluge.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója arra reagált így, hogy korábban Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz azt kérte: szeptember végéig halasszák el a harmadik oltásokat, mivel világszerte még rengetegen az első dózist sem kapták meg. A főigazgató emellett azt is mondta, hogy a harmadik oltás hatásosságát egyelőre még nem támasztja alá elegendő tudományos adat.

Hans Kluge ezzel szemben most azt hangsúlyozta, hogy az európaiaknak szükségük van az újabb dózisra.

A vakcina harmadik dózisa nem luxusoltás, amelyet elvesznek valakitől, aki még mindig az első dózisra vár

– szögezte le Hans Kluge, hozzátéve: az újabb oltásnak azt a célt kell szolgálnia, hogy a leginkább kiszolgáltatott, krónikus betegséggel és legyengült immunrendszerrel rendelkező embereket is megvédjék a koronavírustól. 

A szakértő elmondta, hogy az európai régió 53 országából harmincban jelentősen nőtt a napi esetszám az utóbbi időben, miközben a kórházban kezelteké is nőtt, valamint sok helyütt a halálos áldozatok száma is emelkedett.

Mindeközben a veszélyeztetett emberek közül még sokan nem vették fel az oltást – figyelmeztetett. Hans Kluge szerint aggasztó, hogy sok helyütt az emberek még mindig szkeptikusak a vakcinával szemben, és nem fogadják el a tudományos eredményeket. 

Az oltásellenesség megakadályozza, hogy stabilizáljuk a járvány által okozott válságot – mondta.

A WHO európai igazgatója azt is elmondta, hogy számos országban még mindig nincs elég vakcina, ami szintén lassítja az oltási kampányt. Az utóbbi nyolc hónapban összesen majdnem 850 millió dózist adtak be Európában, de az utóbbi hat hétben markánsan lelassult az oltási kampány.

Hans Kluge azt is elmondta, hogy a delta-variáns már az európai régió ötven országában van jelen.

A mutáns vírus terjedéséhez a korlátozások feloldása, valamint a nyári vakációzások is nagymértékben hozzájárulhattak – tette hozzá. 

Rovatok