Index Vakbarát Hírportál

A háború végjátéka: evakuáció Kabulból

2021. augusztus 31., kedd 20:54

Az Afganisztánban állomásozó NATO szövetségesek augusztus 14-én kezdték el a kivonulást Kabulból, ezzel a húsz éves háború a végjátékához érkezett. A finálé tükrözte a nyugati offenzíva kudarcát. A tálibok megjelenésével a főváros teljes káoszba zuhant, külföldiek és afgán civilek tömegei akartak kijutni a kivonuló csapatokkal.

Az elmúlt két és fél hétben a világ figyelme a Hamid Karzai nemzetközi repülőtérre szegeződött.

Az evakuáció nagy részét innen bonyolították le, nem egyszer 45 percenként szálltak fel a kabuli dráma szimbólumává vált, C-17-es katonai szállítógépek.

Míg a szerencsések elhagyhatták Afganisztánt, a repülőtérnél táborozó tömeg nagyja hátramaradt. Sajtóhírek szerint sokuk olyan afgán civil, akik az elmúlt húsz évben együttműködtek a nyugati csapatokkal, vagyis a korábbi ellenség, a tálibok ellen dolgoztak. Bár az iszlamisták első döntéseik között általános amnesztiát hirdettek, ezeknek a civileknek a sorsa a következő hetekben dől majd el. 

Az amerikai és a koalíciós repülőgépek együtt több mint 123 ezer személyt evakuáltak, a műveletet az Egyesült Államok katonái biztosították. Egészen augusztus 31-ig, a megállapodásnak megfelelően ugyanis keddre virradóan a tálibok a repülőteret is elfoglalták. A szövetségesek utolsó repülőgépe augusztus 30-án, este tíz órakor gördült a kifutópályára.

Rovatok