Index Vakbarát Hírportál

Teljesen megváltozott Kim Dzsongun

2021. szeptember 2., csütörtök 15:28

Egy új videó került nyilvánosságra az észak-koreai diktátorról, amelyen az látszik, hogy leadott pár kilót, és a frizuráját is megváltoztatta. 

Kim Dzsongun a koreai fiatalok napja alkalmából olyan fiatalokkal találkozott, akik „korábban nem teljesítették a munkahelyi” elvárásokat, nemrég azonban „önkéntesen” jelentkeztek új, nagy kihívást jelentő munkahelyre.

Ezek a fiatalok, akik korábban mások mögött bandukoltak, ráébedtek, hogy hálával tartoznak az anyapártnak és a szocialista rendszernek, amely befogadta és felnevelte őket. Tiszta lappal, önkéntesen kezdtek dolgozni új, nehéz és nagy kihívást jelentő munkakörökben

– mondta Kim Dzsongun a KCNA hírügynökség jelentése szerint. A fiatalok napja alkalmából a diktátor egy levelet is közreadott, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy meg kell óvni a külföldi kulturális hatásoktól a fiatalságot. 

Az észak-koreai vezető a nyáron viszonylag elzárkózott a nyilvánosságtól, emiatt volt meglepő, hogy ismét felbukkant. 

Rovatok