Index Vakbarát Hírportál

Tízezrek tüntettek Svájcban az azonos neműek házasságáért

2021. szeptember 4., szombat 21:44

Tízezrek vettek részt szombaton a zürichi Pride-felvonuláson a követeléssel, hogy Svájcban is legalizálják a melegházasságot. 

Az állami Svájci Rádió és Televízió (SRF) emlékeztet, hogy az alpesi országban szeptember 26-án népszavazást tartanak a kérdésről.  Svájcban az azonos neműek egyelőre csak bejegyzett élettársi viszonyra kaphatnak engedélyt, de ez nem egyenlő a házassággal. Ezért is fontos a melegek számára, hogy megszavazzák a törvényt, mert az lehetővé tenné, hogy házasodjanak és gyereket fogadjanak örökbe, míg a leszbikus párok könnyebben hozzájuthatnának spermaadományhoz, ha családot akarnak alapítani, ráadásul a külföldi partnerek könnyebben kaphatnák meg a svájci állampolgárságot.

A melegházasságot ellenzők szerint ezt az intézményt kizárólag egy férfi és egy nő számára lehet fenntartani, és a gyerekeknek is hagyományos értelemben vett apára és anyára van szükségük.

A zürichi Pride-ot idén a

Bízz magadban. Házasságot mindenkinek

szlogen jegyében hirdették meg. A szervezők eredetileg húszezer ember megjelenésére számítottak. 

(Borítókép: Zürichi Pride-felvonulás 2021. szeptember 4-én. Fotó: Fabrice Coffrini / AFP)

Rovatok