Index Vakbarát Hírportál

Nem érdekelte a sorompó a kisbusz sofőrjét, a vonaton jött a halál

2021. szeptember 4., szombat 16:36

Hat ember vesztette életét, miután egy tehervonat egy kisbuszba ütközött Törökország északnyugati részén, Tekirdağ tartományban szombat reggel – írja az Independent.

A baleset – amelyben még heten megsérültek – egy vasúti átjárónál történt, amikor egy éjszakai műszakból hazafele tartó, textilgyári dolgozókat szállító kisbusz sofőrje figyelmen kívül hagyta piros jelzést és a sorompót, és megpróbált áthajtani a sínen, miközben éppen jött a vonat.

A hírek szerint mind a hat halott a kisbuszban utazott. Az esetről felvétel is készült, amelyen tisztán látszik, hogyan kerüli ki a jármű a sorompót.

A balesetet követően a sorompónál várakozó autókból rögtön a kisbuszhoz rohantak az emberek, majd segítséget hívtak. A mentők, a rendőrök és a tűzoltók is gyorsan megérkeztek a helyszínre.

A sérülteket kórházba szállították, ám hat ember életét nem tudták megmenteni, az eset körülményeit vizsgálják.

Rovatok