Index Vakbarát Hírportál

Így balhéztak az oltásellenesek a szlovén köztévében

2021. szeptember 5., vasárnap 06:56

Mint megírtuk, pénteken egy oltásellenes csoport elfoglalta a szlovén köztévé, az RTV épületét.

A demonstrálók MAGUKAT ÖNTUDATOS SZLOVÉN ÁLLAMPOLGÁRNAK NEVEZIK, ÉS KORÁBBAN A PARLAMENT ELÉ IS SZERVEZTEK TÜNTETÉSEKET.

A sárga mellénybe öltözött tüntetőknek még a híradó stúdiójába is sikerült bejutniuk, amiről videó is készült:

A stúdióban épp nem volt adás, így a tüntetők kényükre-kedvükre csinálhatták a műsort a helyszínen. Valamivel később a rendőrök is megérkeztek a helyszínre, mivel a rendbontók a biztonsági őrök többszöri felszólítására sem voltak hajlandóak távozni. Nem volt egyszerű dolguk, ugyanis amikor megérkeztek, 

a tüntetők ekkor a földre feküdtek és egymásba kapaszkodtak, hogy ne tudják kivezetni őket.

Ebből aztán – mint a felvételen s látszik – sikoltozás-rikoltozás és jó nagy kavarodás lett, amikor egy nőt megpróbáltak kiemelni a rendőrök. Utóbb aztán sikerült kiterelniük a demonstrálókat a stúdióból és az épületből is. 

Az akciót többek közt a szlovén kormányfő is elítélte a hétvégén.

Rovatok